Autóépítés

Reviczki Róbert alias Car Mandiner

Csapataink harcban állnak!

2014. október 30. 17:13 - Car Mandiner

Az elmúlt napok hihetetlen és mulatságos történései után (például megismertem olyan embert, aki azt gondolta, hogy az internet szó a facebook szinonimája) újból harcba álltunk.

DSCN1253.JPG

Lehet van aki már el is felejtkezett a Tatra 57 k-ról, de nekünk ez nem adatott meg. Itt áll a garázsban, és követeli magának a munkaidőt, és nyeli is, mint kacsa a nokedlit. Bár már a karosszéria össze volt szerelve, ismét összerakni ugyanúgy, nem kis odafigyelést igényel, és még akkor meg sem emlékeztem az olyan részletekről, amik ki sem voltak eddig dolgozva.

DSCN1250.JPGPéldául be kellett szabni a hajópadlót, ami kissé ellentmondásosnak tűnhet, hiszen ez autó, és nem hajó. Olyan gyönyörű lett, hogy szalonnázni lehetne róla, de valaki (én) össze szórta forgáccsal, mert kiderült, hogy a műszerfal mögött annyira kevés a hely, hogy nem megy el a kilométeróra spirálja. Ismeretlen okokból a lemásolt torpedólemez kivágása feleslegesen nagy lett, így a váltó köré pótló lemezeket gyártottam.

DSCN1254.JPGA szélvédő behelyezésével is megizzadtunk, de az legalább látványos elem, nem úgy mint a sok apróság, amik órák hosszát elvettek a napból, de első pillantásra fel sem tűnnek.

DSCN1255.JPGA kép közepén látható kupacban van elhelyezve az eredeti (ezt adták hozzá) féklámpa kapcsoló. Ez sem csak "beszerelős". Ki kellett cserélni a belét, majd kitalálni, hogy hova lehet elhelyezni.

DSCN1256.JPGA pedálok nem jó íven futottak (amúgy is érdekes az elrendezésük). Mire nem vertek bele semmibe, eltelt egy fél nap. Gázpedál meg nem is volt. Azt mondták, hogy csináljak egy pedált és egyszerűen tegyek a végére egy pálcát, ami nyomja a rudat, mert az úgy volt. Mondtam, hogy azt erősen kétlem, mert a rúd két centit mozdul, de ha én egy pálcával tolom meg, akkor a pedál csak egy centit fog mozdulni, hiszen a felénél feleződik a munkaút. (Tetszik érteni?) Több megoldás lett volna, ezt választottam, bár erősen vacilláltam a felülről lelógatott karos verzión, amire kis ívnél csatlakozott volna a rudazat, és nagy ívnél tapostam volna meg (Ugye érthető?). Ez túl egyszerű lett volna, hiszen maga a kar is lehetett volna a gézpedál, (mint sok autónál, ahol felülről lóg le) de azt mondták "A padlóra volt szerelve!" Hát ki vagyok én, hogy ne csináljak értelmetlen, túlbonyolított dolgokat?

DSCN1252.JPGElkészült a rendszámtartó is, notek lámpával. A lámpa eredeti, meg a tartócsöve is az... Bár valamikor kurbli volt, de ide pont megfelelt... igaz megtoldottam egy széklábbal.

 

 

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaszni.blog.hu/api/trackback/id/tr296848463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1kutya 2014.10.30. 19:04:53

"igaz megtoldottam egy széklábbal" elmehetnél az ódiba felylesztőmérnöknek wazze :-DDD

Car Mandiner · http://kaszni.blog.hu/ 2014.10.30. 19:12:12

@1kutya: Amióta eljöttem a NASA-tól, ott is vannak gondban :)

Pityubácsi 2014.10.30. 20:44:53

látszik, hogy régen a mérnökök urak voltak.
nem mert beszólni nekik senki, hogy "béla, ez így szar lesz"

Car Mandiner · http://kaszni.blog.hu/ 2014.10.30. 21:08:01

@Pityubácsi: Vagy már akkor is felesleges volt koptatni a szájukat, mint most...

_jk88 2014.10.31. 01:10:45

Ennyire nincs semmi kép vagy dokumentáció erről a gépről a neten, hogy nem lehet pontosan tudni, milyen a gázpedál eredetileg?
Másrészt az a konvoj világítás a rendszám helye fölött feltűnően műanyag... Ez csak érzéki csalódás, vagy tényleg csak egy műanyag koppintás, vagy vagy...?

GregDzsi 2014.10.31. 10:57:49

@_jk88: áááá, konvojvilágítás! Nézrem ezt a remeket (aki ezen a padlón szalonnázna, annak azért jár a faszkorbács), és nem értettem, miért van praliné-doboz a farán:)

_jk88 2014.10.31. 23:46:39

"Elkészült a rendszámtartó is, notek lámpával. A lámpa eredeti, meg a tartócsöve is az... "

Na bammeg, már olvasni se tudok... Mindenesetre akkor is úgy néz ki, mintha műanyag lenne. :D

Car Mandiner · http://kaszni.blog.hu/ 2014.11.01. 00:28:20

@_jk88: a látszatra nem lehet adni, lehet csak fotoshop, és ott sincs :)

Car Mandiner · http://kaszni.blog.hu/ 2014.11.03. 06:20:09

@GregDzsi: most olvasom ezt a pralinés" dobozt :)
Hát nem foglalkoztak ezek ott a formavilággal a háborúban .
süti beállítások módosítása