Autóépítés

Reviczki Róbert alias Car Mandiner

Varráspálca

2014. november 28. 19:52 - Car Mandiner

Varráspálca (ha élhetek ilyen szó-kép zavarral) kellene most nekem. Vagy varázsceruza. Gyerekkorom népszerű rajzfilmjében egyszerű dolga volt a gombafejű gyereknek, ha szüksége volt valamire, hiszen csak elővette a ceruzáját, és megrajzolta, majd ott volt a valós tárgy.

Megint feltorlódtak a munkák, és természetesen minden nagyon sürgős, és naná, hogy a sok ráérés miatt nekem kell belehúznom, pedig már belehúztam. (azt nem mondom, hogy mit és hova)

Ráadásként miben kell megint remekelnem? Hát persze, hogy a szövetmunkában.

DSCN1302.JPGMár megint huzatot kellett készítenem a lecsukott tetőre. Kinyitottam a bejárati ajtókat - húzott a cúg rendesen -  de a kolléga azt mondta, nem ilyen huzat kell, így kiástam a szemét alól a varrógépet.

DSCN1300.JPGMellesleg, ha a szövet koszosnak látszik, az nem azért van mert a fényképezőgép lencséje maszatos. A kutyaszaros földön szabtam ki, majd a szűk helyen ahová a varrógép be van dugva, végighúzgáltam a meszelt falon. Na, máris patinásan néz ki!

Ez kell ezeknek a köcsög veteránosoknak! Eredeti honfoglalás korabeli lótakaróponyva. Árpád ezzel terítette le a lovát Doberdónál tesó! Tesvíremnek sem adnám olcsóbban, de neked csak most 20 lepedő.

Amúgy könnyen ki lehet takarítani, csak látványos a vakuzott képeken a mocsok. A patent meg elfogyott, és hiába mentem át a henteshez, kissé furcsán nézett. De majd lesz, meg tiszta is lesz, és minden jó lesz.

DSCN1301.JPGHiszen a fizető tulajt nem az érdekli, hogy miképpen gyártottuk, mennyit kínlódtunk vele, mert esetleg az évi egy darab igénye nem hoz nagy gyakorlatot benne, meg első lépésben széttört a varrógép, és anyámnak megdöglött a macskája, aztán meg... Bár a jó kifogás sosem rossz, de lesajnálják. A szabásmintán is lehetne igazítani, de ahány féle tömés készül a ponyva alá, annyi fajta huzat kellene, mert mindegyik másképp áll, ezért ezzel együtt kell élnünk, bár ha volna rá időm mindegyiket szépen beigazgatnám. Ha a tizedik sikerül, akkor a tizedik sikerül. Biztosan sokan szívesen kifizetnék ezt a többletköltséget. Ja, biztosan...

DSCN1303.JPGA felszerszámozás után nehézségi fokozatban sokszor a kutatás következik. Na, nem a Szent Grál után való kutatásról van szó, hanem az eredetiségnek való megfelelésnek. Gyakori típusoknál viszonylag egyszerűbb megtalálni amit keresünk. Itt van például a Typ 14 belső kinézete. Ma már széles kínálat van a weben képekből, de amikor elkezdtünk foglalkozni ezzel a fajta autóval jóval kevesebb volt. Most már csak arra kell vigyázni, hogy ne valami egyedi megoldást véljünk gyárinak.

1456645_1734209750137512_2374336951749556396_n.jpgEzzel az autóval viszont már meggyűlik a bajom. Bár tudom, hogy a tető már szinte teljesen késznek néz ki (ez itt a humor helye) még van rajta csiszolgatni való. Sajnos csak homályos eredeti képek állnak rendelkezésre, amik néha félrevezetnek. Nekünk például más "eredeti" képünk volt mint a tulajnak. Ezért lejjebb tetette a karos indexeket, bár ahány fotó van, annyi fajta megoldást látni, de természetesen a tulajnak mindig igaza van, így lejjebb került a cucc. Aztán az ásótartóba kötött bele, hogy tegyük hátrébb öt centivel, pedig a tetőn meg volt a helye ott, ahol most van. Az igaz, hogy ezen a tetőn a fordítva felszerelt sárvédő merevítőpálca is elvolt egy fél évszázadon át, és senkit nem zavart. Szerintem 43'-ban nagy ívben belekaksantottak abba, hogy mit hova tesznek. Jót röhögnének a szakik, ha tudnák, hogy most meg ilyenekért szívunk.

Tehát elkezdtem a tetőt. A napom nagy része fényképek tanulmányozásával telt, aztán kiszaggattam a billentyűzetet a laptopból, mert valaki kakaót öntött bele, és ettől téveszmék vettek erőt a számítógépen. Mesterséges intelligencia... Phűű! Még a kakajótól is megbolondul.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaszni.blog.hu/api/trackback/id/tr806941135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kizartdologmertnemtudom 2014.11.28. 20:36:53

ebay 320 euro, belső ponyvával, takaró nélkül... tökéletes minőség (egy karmannál a minőség szó különös irónia), bármilyen színben, egy nap alatt fellehet tenni.

ennyiért miért éri meg legyártani otthon? nemértem...

amikor a forhant kasznis (értsd: gitt, üvegszál, szegecs, horganylemez osztrák lakatolt) karmann kabrio tulajnak probálod elmagyarázni hogy csak akkor probálja meg becsukni a tetőt ha bent ülnek, különben annyira kivan nyílva a kaszni hogy eltörik a spiáter utángyártott trágya tetőzárója.... imádnivaló

Car Mandiner · http://kaszni.blog.hu/ 2014.11.28. 20:52:50

@kizartdologmertnemtudom: én sem értem, de mindig itt kötnek ki.
Tökéletes ponyvával még nem találkoztam, mindig van valami hiba benne, pedig már vagy húszat láttam az amerikaitól kezdve a kínaiig (de a lengyel vitte a prímet, az ablak a merevítés előtt volt hátul). Na, most vagy mindig rossz helyen vásárolnak ezek az emberek, (én nem foglalkozok anyagbeszerzéssel, az más dóga') vagy a szövet jó, csak nem ahhoz a tetőhöz ami nálam van. A Karmannt meg nem kell gányolni ahhoz, hogy kinyíljon, gyárilag sem erőltették meg magukat, hiszen a belső merevítés nem jól van bekötve az oszlopokba.

kizartdologmertnemtudom 2014.11.28. 21:18:53

Igen, nem erőltették meg magukat... agyaltam tudok-e gyöngébb-elbaszottab kasznit mint karmann kabrio, és nemnagyon... strukturálsan értem mielőtt tömegek hördülnek fel, persze szépnek szép. Mondom ezt ugy, hogy láttam más kisszériás öreg olasz sportautókat, ahol aztán a lemezek alatt embertelenül igénytelen trehány átgondolatlan dolgok vannak.

Nemis értem, a bogarak és golf1 kabriók küszöbjét miért tudták megtoldani/merevíteni alulról(vicces, ugyan azzal az elemmel), karmannt miért nem? mégcsak azt sem mondhatjuk hogy mert korábbi modell, hiszen a bogár öregebb. Karmann minden elemén a lemezek alatt az jön le, hogy 5 perc alatt kellett megcsinálni, és hogy saját maguk sem gondolták ezt komolyan.

Az a baj a ponyvákkal, hogy talán nem is azokkal van a baj, maga tetőkeret sem egy precíziós valami, és maga a hátfal/hátsó traktus is tud máshol lenni... pont annyival hogy minden elmászik. Pontatlanra nem lehet pontosat gyártani.

Szoptam már ponyvával, de mindig megoldottuk, nagyrészt varrás nélkül. Legfeljebb kicsit olyan lett amilyen, bogár kabrión jártam ugy hogy túl "szük" volt a ponyva, mindkét oldalon masszívan kilógott a vas az ajtóüvegnél.

Car Mandiner · http://kaszni.blog.hu/ 2014.11.28. 21:26:01

@kizartdologmertnemtudom: Hát a szűkösség gyakori. Talán vagy három olyan ponyvába szaladtam bele, amin a hátsó keretet lejjebb kellett csavaroznom (szerencsére nem a vasas típus volt) hogy letudjam rögzíteni hátul a helyére. Azon már csak nevettem, amikor az amúgy elől lekerekített fán csücskösre (sarkosra) volt varrva a szövet, mint egy kispárna.

Pityubácsi 2014.11.29. 08:07:35

ha a vasat hegesztőpálcával hegeszted, akkor a fát hurkapálcával, a tetőt meg cérnapálcával??? :)
süti beállítások módosítása