Az a baj, hogy minél ritkábban jelentkezek poszttal, annál kevésbé emlékszem arra, hogy mit írtam. Ha nem írok semmit, akkor nem keveredhetek az ismétlés hibájába, de akkor meg egyes olvasók veszik a bátorságot, és számon kérik rajtam a részletes beszámolót. Tegyék nyugodtan, ami a szívemen, az a számon, úgyhogy lehet rajta kérni, csak nem biztos, hogy eredményre vezet. Nem a lustaság az oka, ha elmarad egy veséző írás, pusztán csak az a tény erre a magyarázat, hogy - bár kevesen hinnék - igencsak unalmas néha a restaurátor élet. Egyik ugyanolyan autó után jön a másik ugyanolyan, de azért néha be esik egy-egy különlegesség. Na, nem mindig azért, mert addig soha nem látott típus a vendég, hanem, mert ritka elszabott tucatdarab esik be az ajtón. 

Viszont először is az elmaradásom, az 1933-as Opel Steyr befejezéséről találtam még képeket.

Ez egy jó kép, főleg azért, mert már éppen kifelé löktem a műhelyből. A sok munkából  itt csak a hűtő alatti lemezburkolat látszik. Nem néz ki többnapos melónak, pedig az, pláne, hogy az eredeti kialakítása sem volt teljesen tiszta előttem. 

Így már tényleg szemet gyönyörködtető látvány.

Elől a Fiat Barchetta-ám, és hátul - igen kedves olvasó, nem tévedsz - az Opel.

Szerintem jól látható, hogy ha kivesszük az ajtót, akkor összeesik az egész. Nos, némely szerencsés ember, hamar elfelejt ilyesmit, és később nem érti, hogy hol az ajtóhézag, és rajtam keresi. Naná, hogy hazavittem, otthon szorult a bejárati ajtó, ezért gondoltam, hátha nem tűnik fel senkinek, ha meglovasítom azt a kis hézagot, na de nem véletlenül vannak itt ilyen szemfüles muksók, lebuktam, így vissza kellett hoznom a millimétereket. 

Ez a kép már látható volt a blogon, csak összefoglalásképpen illesztettem be ismét, hogy érzékelhető legyen, hogyan kaptam vissza, amikor azt mondták, "gyorsan össze kellene dobnom". Misem egyszerűbb ennél, hiszen az asztalos megasztalozta, a lakatos meg meglakatolta, nekem már csak össze kell pattintanom az elemeket... Ja, ahogy Móricka elképzeli.

Amikor fa elemek hiányoznak, ami meg megvan abban jó pár milliméter eltérés tapasztalható. 

Nem kell mérőeszköz, szemre kivehető a különbség. Aki nem annyira rutinos, annak megsúgom, az új elemből kivésett rész feleannyi, mint kellene. 

(Itt kell megjegyeznem, hogy lenne sok írnivaló a blogba, de legtöbbször azért nem írok semmit, mert valaki mindig megsértődik, kikéri magának, vagy meg akar verni.)

Ezen az illesztésen is volt mit illeszteni még, tudom most sokan értetlenkednek, hogy ez miért nem volt így jó.

Bemutatom, ő a barátom: Vonalzó. Bemutattam a kollégának is, hátha legközelebb nem hagy nekem két milliméteres kanyart az ajtóoszlopban. Igazából nem haragudtam érte, mert ez csak semmiség az egész katyvaszhoz képest.

Végre bekerült az ajtó, de persze akkor még nem hoztam vissza az ajtóhézagot otthonról. 

Hidraulikával nyomattam a raktérben látható léckerettől az első oszlopot, és bármennyire furcsa is, az ajtóoszlop vasa mozdult. Az ajtó belső eredeti fája elvolt vetemedve, azt vizezéssel, és melegítéssel húzattam vissza, míg olyan nem lett, mint a poszt elején láthattuk. 

Az ajtó keresztfájának illesztése is vetemedve volt, itt már vágtam , csavaroztam, ragasztottam a jó eredmény elérésének érdekében. 

Jól néznek ki az új fák az ajtóban. (Kihagytam, hogy "bár nem bírtam berakni a fákat, mert a kolléga összehegesztette a lemezeket, a fák meg kimaradtak belőle, úgyhogy rombolni kellett, aztán ismét építeni")

A beszámolóból kihagytam a részletes számadatokat, így például azt sem tudom, hogy hány helyen melegítettem a motorháztető lemezeit, hogy ne huppogjanak, és valamennyire egyenes íven fussanak, viszont azt sejteni vélem, hogy legalább egy hetembe telt, mire felkerült a végleges állapotában. 

A karácsonyi kiadásunkban... most szóltak a fülembe, hogy lehet, hogy a kommunista Télapó hozza a VW posztot, vagy Szent Miklós, addig is én tudom, mi kulás.