Autóépítés

Reviczki Róbert alias Car Mandiner

Ki ebbe beülsz, hagyj fel minden reménnyel!

2016. március 09. 18:22 - Car Mandiner

Folytatódik a végtelen történet, aminek már igencsak szeretnék egyesek a végét látni.

Amikor hozzáfogtam ehhez a Karmann-hoz, feltették a kérdést: - Kész lesz február végére?

- Lehet. - válaszoltam, mert ez volt a legbiztosabb, amit mondhattam a munkálatokat illetően.

- Figyelj! - kezdődött az alapozás az úriember részéről. - Ha kész leszel, adok százezret!

- Jól van. - válaszoltam.

- Százezer az jó pénz. - folytatta kissé meglepődve, mert nem vetettem magam a lába elé, és nem csókolgattam a saras cipőjét.

- Az... - feszítettem tovább a húrt a hallgatással. - Adhatsz bármennyit - folytattam végül -  mert ha nem lesz kész, nem lesz kész. A lakatolás nem lufi fújás. Nem lehet kiszámítani egy fél négyzetméternyi elem elkészítéséből négy négyzetméternyi elem elkészültét, mint egy lufi felpumpálási idejéből tíz lufi gömböcísítését.

img_20160305_103419.jpgItt van például ez a kapott, javítóelemnek látszó tárgy, ami valójában egy cumi.

Tovább
komment

Rémálom a MÁV utcában

2016. február 22. 16:09 - Car Mandiner

Éppen egy földönkívüli mutáns vírus-baktérium támadás végső stádiumában vagyok. Két napi éber kóma után végre öntudatomra ébredtem, és az utolsó verejtékezős rémálmomon gondolkodom.

Kedvenc álombéli városomban játszódott a történet, mely hasonlít szülővárosomra, de mégsem az, szóval tipikus álomváros, de ez nem lényeges. Ami viszont érdekesebb, hogy én - mint megrögzött autóhasználó - letettem a járművemet, és vonatra szálltam volna. Aki hozzám hasonlóan a fél életét vasúton töltötte utazással, az már értheti, mitől volt rém ez az álom.

Tovább
komment

Sötét lovagok

2016. február 05. 21:46 - Car Mandiner

Nem is olyan réges-rég, egy messzi-messzi vidéken, ahol nem járnak miniszteri konvojok, és egy olyan szűk aszfalt ösvény vezet át rajta, amin csak a bátrak maradnak fenn, ha szembe is jön valaki, feltűnt a sötét lovagok kihaltnak hitt rendje. Démonikus vezetőjük világhatalomra törve kihasználta azt, hogy a közvilágítás kihunyó csillagai olyan magas póznára kerültek, ahonnét fényük csak elhalva hullhat le a föld mocskos testére.

night-driving-magic-wallpaper-for-540.jpg

Ebben a ködös, halk nyögésektől terhes környéken készültek a rend hordái az újabb napi támadásukra. A gyalogos harcosok gondosan válogatták össze fényelnyelő felszerelésüket, hogy az éj leple alatt osonva a kósza fények ne buktathassák le őket túl korán az ellenség járőrei előtt.

Tovább
komment

Minőségi trágyahordás

2016. január 31. 19:05 - Car Mandiner

Avagy, ahogy felénk kultúrkörökben mondják: szarlapátolás. Nem gondoltam volna, hogy az eddig is ócska restaurálási alapok tovább silányodnak. - Ma már Volkswagen Karmann Ghia-ból olcsón jót nem lehet venni, de ami vacak, annak is horror lett az ára. - állítja a beszerző, én meg elhiszem, mert az orrom ki sem dugom a műhelyből, hiszen a láncom amivel bekötöttek nem ér messzire.

001_100.JPGBár ez még mindig trágyadombnak néz ki, azért sokat alakult az elmúlt hetekben.

Tovább
komment
Címkék: blog Karmann Ghia

Az évtized vicce

2016. január 11. 19:25 - Car Mandiner

"Most vicceltek velem?" - kérdezte a Matt Damon által megszemélyesített figura a Mentőexpedíció című filmeben, amikor közölték vele, hogy egy kabriósított felszállóegységgel kell kisuhannia az űrbe. Nos, én is így voltam, amikor szóltak, hogy a sport Fiat szétvágott, hulladékba való kaszniját újra egyesíteni kell.

20160105_104502.jpgEz egy "autó"?

Tovább
komment

Ebben az egy képben minden benne van

2015. december 14. 20:42 - Car Mandiner

Ebben az egy képben minden benne van... Na, jó,  tudom, hogy több nincs benne, mint ami benne van, de egyet garantálhatok: vért, verítéket, fájdalmat, meg minden francnyavalyát.

015_3.JPGElőször is megemlékeznék a lemezek kialakításáról: Volt egyszer a minta karosszériám, amiről le lett másolva egy pár elem formája, mérete. Ezek közt volt a pedálok mögött látható lemez is. Mint már írtam róla, az egyik sárvédő elkészülte után derült, ki, hogy a minta után kialakított orr rész mérete nem felel meg a tulaj azon kívánságának, hogy a kerékjárati ívkivágás csak kis mértékben legyen nagyobb, mint maga a kerék, így az elkormányzott felni gumija beleért a sárvédőbe, Ekkor kellett felvágni a sárvédőt, (ekkor adtam a szájára a szép varratoknak) és megszélesíteni a felső részét, majd a belső részek is kipótlásra kerültek. Ezek a pótlások nem jelentettek nagy újdonságot, hiszen eredetileg is így volt, csak a kisebb méretben.

Tovább
komment

Vigyázz, mert ráfázol! Fékszerelési abszurd.

2015. november 25. 20:41 - Car Mandiner

Azt olvastam, hogy minden ötödik gyerek igaznak gondol mindent, amit a neten talál. Vajon milyen az arány a felnőtt lakosok körében ugyanebben a témában? A választ nem tudom, de azt igen, hogy például a Ford Focus dobfékszerelését bemutató lelkes amatőrök - és ami igazán szomorú - profinak mondott szervizesek, milyen döbbenetes útmutatókkal látják el a többi világosságra vágyó sötét elmét.

A félrevezetők közül is kiemelkedik egy nagy látogatottságú oldal, hihetetlenül ostoba, szinte direkt bárgyúnak tűnő videója.

Kezdeném ott, hogy a számomra elérhető gyári, szoftveres útmutatón egy sárga felkiáltójel látható rögtön az első kép, és mondat mellett. Arra kérnek bennünket, hogy ne a tengelycsonk anyájának oldásával vegyük le a fékdobot, hanem a belső oldalon található 4 darab tengelycsonkállványt rögzítő csavart távolítsuk el!

Miért? A gyárilag beállított nyomatékkal meghúzott csapágyrögzítésre hivatkoznak, amit balgaság bolygatni, főleg ha nincs nyomatékkulcsunk annak visszaállítására. A magyar szakembereket ismerve jobb is, ha a csapágy marad a védett burkában, addig sem verik bele a koszt a fékből.

Na, de lépjünk el ezektől a szőrszálhasogatásoktól, és nézzük a valódi komédiát, amit ezek a remek emberek bocsátottak rendelkezésünkre. Direkt nem linkeltem be az oldalt, nem növelem a látogatottságukat, aki akar úgyis rákeres.

Akkor lássuk az első poént!

bscap0000.jpgKotonkesztyűs barátunk csavarhúzóval babrálva piszkálja le a dísztárcsát, amit felénk egy kétkezes rántással szoktak eltávolítani, de ez még nem a poén, nem lehet mindenki rutinos, és erős.

Tovább
komment

Orrmánypárt

2015. november 06. 21:23 - Car Mandiner

Már vissza kellett néznem mit írtam a múltkor, mert olyan régen volt, hogy nem emlékeztem rá, mit firkálgattam.

Azóta nagyon sok minden történt, sok kerítés épült a határon, sok vizet fogyasztottunk már megint. (Hiába mondom a gyereknek, hogy egy szénbányász kevesebb vízben fürdött, mint ő. )

Szóval nehezen megy a szülés... mármint a műhelybéli meló, meg az is, hogy mi a szart akartam írni. Míg bent voltam a garázsban, pörgött az agyam, hogy ezt, meg azt írok majd itthon, aztán féket javítottam a szolgálati gépjárművemen (ilyen elrothadt fékhengert tizenéves autón még nem láttam) és nemrég másztam be (szinte szó szerint, mert fájogat a derekam) most meg csak pislogok, és Skrillex bömböl a fülembe.

A lényeg az, hogy vártam a nagy durranásra, legyen mit közzétennem. Jelentem ez most megvalósult! Orrmányzati pozícióba kerültem.

008_20.JPGPersze ez a felületi állapot nem végleges, mert most éppen a formák keresése, megtalálása folyik, a végső egyengetés a teljes karosszéria felállása után fog lefolytatódni.

Tovább
komment

Két hét

2015. október 01. 18:53 - Car Mandiner

Bár még kell hozzá két nap, hogy elmondhassam, két hete dolgozom a Fiat-on, azért mégis van mit megosztani.

A garázsban ahol ügyködöm alakulgatnak a dolgok, bár még mindig rám jön a röhöghetnék, ha eszembe jut a három hetes határidő. Mint ismeretes, hoztak egy Fiat barchettát (így kisbetűvel) hogy kissé igazítsam ki. Na, erre adtak három hetet, de amikor megvizsgáltam az alanyt és kijelentettem, hogy szinte teljesen új autót kell gyártani, akkor meg a menedzser jelentette ki, hogy "de arra is három hét van". Az a baj, hogy én tudom, hogy ez vicc, de ők nem, ezért megpróbálom felpörgetni a cselekményeket. Viszont vannak dolgok, amik makacsul hátráltatnak.

Az alap, hogy ebben a nagyszerű garázsban semmi spéci eszköz nincs a plazmavágón, és az awi hegesztőn kívül. Ja, van még egy eszterga, aminek annyira üt a tokmánya, hogy pontos munkára nem alkalmas, de azért jó, hogy van... ha összedől a műhely (van rá esély), megtartja a tetejét. Na, de ezzel tisztában vagyunk, így olyan melók lettek bevállalva, amihez nem kell nagy lemezdomborítási tevékenységet véghezvinni, mert ahhoz végképpen nincs semmi, a kézi, és a saját magam által gépesített kalapácson kívül. Szóval erre a technológiai képesítésre esett most be egy ilyen autó:

img_3_3.jpg

 

Tovább
komment

Ez az igazi autóépítés! Ja, nem...

2015. szeptember 23. 21:09 - Car Mandiner

Breaking news! Vagy ahogy felénk mondják: bré king nyúz! Szóval a legfrissebb hír, hogy a sok kulimunka után akadt egy kis egyedi termelni való.

A menedzser bevállalt egy autót, ami ugye nem olyan furcsa, hiszen azokkal foglalkozunk. Aszondta', hogy három hét alatt meglehet csinálni, ért már hozzá annyira, hogy feltudja mérni. - Talán csak az ajtókat kellene újra gyártani, de a többi elfogadható. 

004.jpgNa, ez az ajtó.

003.jpgEz meg az autó...

Tovább
komment

Szelektív látáscsökkenés

2015. augusztus 19. 20:00 - Car Mandiner

Akik valaha dolgoztak már megbízásra valamelyik autótulajdonosnak, tapasztalhatták, hogy amikor leadják az autót a gazdák bütykölésre, nincsenek tisztában a valódi állapotával. Mondhatnám, hogy hát biztosan nem értenek hozzá, azért nem veszik észre a különböző hibákat, de amikor át kell venni a kész munkát, akkor hirtelen igazságügyi szakértővé változik majd mindenki, és mondjuk, nem hajlandó kifizetni egy javítást, mert az biztosan nem most készült, hiszen ő tudja, hogy nem is volt gond vele.

Tovább
komment

Olajcsere olcsón, könnyedén

2015. augusztus 05. 20:42 - Car Mandiner

A magyar családok jelentős részénél olyan nagy esemény az autók szervizelése, hogy külön felkészülést igényel anyagilag. Mivel erősen ár érzékenyek az emberek, nem kis feladatot ró a költségvetésükre akár egy egyszerű olajcsere is. Van aki levágja a disznót, és kiméri, van aki elad valamit a családi aranyakból, de azért az utóbbi időkben kicsit javult a helyzet.

20150805_193240.jpg

"Régen a Mitykóékná vettük az ótós bótba az olajt, az nagyon drága vót, de most már a kereszt' megveszi a madaras teszkóba még a szűrőt is, aztán a Józsi lecseréli, oszt így ócsóbb." - mondja egy nyugdíjas ismerősöm, én meg csak a fejemet csóválom.

- Miért nem rendelnek webáruházból? - kérdem, de csak néznek rám furcsán.

Tovább
komment

Német-Magyar-Török fordító bevándorlóknak

2015. július 22. 18:31 - Car Mandiner

Óriási trauma ért. Csalódnom kellett a híres Mercedes minőségben! Persze csak a karosszériáról nyilatkoznék, mert azzal foglalkozom már egy ideje. Érdekességképpen megjegyezném, hogy nem ez az első Mercim. Volt már kettő 170S a kezem ügyében, ha valaki ügyes, megtalálja az egyiket a blogon. Annak ellenére, hogy azokat az 1950-es években gyártották, rosszat nem tudok rájuk mondani, mármint karosszériás szempontból.

001.jpg

Viszont ez a Pagoda tartogatott meglepetéseket.

Tovább
komment

Porsche motor ócójé'

2015. június 29. 21:44 - Car Mandiner

Sajnos azzal kell kezdenem, hogy azok a képek, amikre a beszámoló első részét építettem, eltűntek! Mivel ez az esemény több mint gyanús, felhívtam az "efbéhájt", a "cíjájétot", meg a 911-et, meg a 3,14-et, de ugyanúgy nem jelentkezett egyik vonalon sem senki sem, mint a Telenor 1220-as hívószámán, úgyhogy, ha már így eszembe jutott, ezúton szeretném tudatni a Televananorral, hogy a kedves családjuknak emeljenek már megint díjat, főleg arra hivatkozva, hogy majd leszen nekem 4G, mert itt még sokszor csak EDGE van, ami ugye még 3 sem G-ből.

Tovább
komment
Címkék: motor tuning typ4

A fa, a vas, meg a csúf

2015. június 15. 22:25 - Car Mandiner

Mostanában semmi monumentális mű nem készült felénk. Karmann részegységek jöttek ki sorozatban, de komplett autó majd csak lesz. Most érkezett meg a fényezett kaszni, ami elefántcsontszínben pompázik. Gondolkodtam rajta, hogy ez most melyik lakatolásom, de hirtelen nem jut eszembe, majd utána kell néznem az archívumban. Összeraktam egy kabriótető keretet is, de persze ezt nem úgy kell érteni, "hogy ez ide, ez amoda" és kész. Ki kellett menni a szárazalja alá, és kirángattam egy pallót.

Tovább
komment
Címkék: fa barkács zsanér

Tuning mindhalálig

2015. május 24. 17:34 - Car Mandiner

Vannak hasznos átalakítások, vannak károsak, és vannak amiknek nem biztos, hogy van valamilyen értékelhető hatása, de legalább jól eltöltik az emberek a  szabadidejüket.

Talán ezt a témát egy rétegeket érintő eset körbejárásával lehetne a legjobban bemutatni.

Mondjuk van egy léghűtéses, széria Volkswagen-ünk, méghozzá Bogár, vagy ilyen motorral szerelt bármi. Valaki azt mondja, hogy nyárra zárjuk ki a rendszerből a fűtődobot, és csak az olajhűtőn, meg a hengerek bordáin engedjük át a levegőt, így jobb lesz a hűtés. Nos, biztosan az ominózus autógyárban is sok hülye dolgozik. Nem tervezték meg a rendszert rendesen, és az évek alatt érkezett visszajelzéseket sem vették figyelembe, ezért jönnek jól az ilyen önjelölt autótervezők, akik megmondják a tutit. Gondolom részletes laboratóriumi vizsgálatokkal támasztják alá állításukat, és nem csak a paraszti észre hagyatkoznak: "Több levegő, több hűtés".

Tovább
komment

Eladó egy kitűnő állapot, kevés kilométerrel!

2015. április 20. 20:34 - Car Mandiner

Na, azon szoktam szélesen mosolyogni, amikor valaki, valamelyik fórumon veri a mellét, hogy ő állapotot vesz, nem kilométert, így ökörség nézni a kilométer számlálót.

Egy vásárláskori rövid szemle alapján tűnhet azonos állapotúnak két autó, bár az egyikben mondjuk 100000 kilométerrel van több, de nyilván a többet futott nem érhet ugyanannyit, mint a másik, mert sok alkatrész élettartama (nem csak a népszerű vezérműszíj) futásteljesítményhez kötött.

Profitól még nem halottam, hogy őt nem lehet átverni. Karosszériás ismerősöm vett már kétkomponensű ragasztóval kiragasztott aljú autót, ami olyan gyönyörűen volt kidolgozva, hogy egy útszéli aláfekvés kevés volt a turpisság kiderítéséhez.

Láttam már hirtelen meglógósodó talpascsapszeget, mert úgy "javították" eladás előtt, hogy beütötték a házát, így szorítva meg a lötyögő alkatrészt.

Láttam már hirtelen elszökő olajnyomást, az egyszer csak kopogni kezdő motorban, mert a kopott főtengely beforgatott csapágyakat kapott, vagyis a hajtókarok felső csapágyát "erősebbre" cserélték, így átmenetileg - bár kicsit szorultak a karok - visszatért az olajnyomás, sőt a vastagabb csapágy miatt egy kicsivel feljebb került a dugattyú felső holtpontja, így a magasabb kompresszió miatt nőhetett a motorteljesítmény (legalábbis a sufni professzorok szerint) addig, míg ki nem olvadt a csapágyfém.

Az eltűnt kompressziót visszavarázsolták új gyűrűkészlettel. (már amennyire)

Zúgó difibe, váltóba ment bele a "platnyi festék" ami tulajdonképpen grafitpor volt, amivel a kályha tetejét csinosították nagyanyáink.

Tudnék még ilyen állapotjavító trükköket (természetesen csak hallomásból) de zárásként csak azon a rutinos illetőket említeném meg, akik még extrát is fizettek  azért, hogy átverjék őket. Cserébe kaptak "bőrkormányt", meg "bőrváltót" ami természetesen a rojtosra kopott eredeti felületet takarta, a visszatekert órájú járgányban.

De mindez csak bevezetés volt, mert nem erről akartam írni. Ugyanis voltam autót venni!

Tovább
komment

Parkolási kulturha'

2015. március 26. 19:46 - Car Mandiner

Annak idején volt Kínában a nagy kulturális forradalom, majd amikor rendezték az olimpiát, volt egy turházási kultúrát terjesztő forradalom, mert az ottani népszokást nemigen szívlelte a külföldiek hada.

Én sem örülök egy a járdán heverő "osztrigának", de hasonlóan (ha nem rosszabb) kulturhált' embernek tartom azt, aki más autójában direkt kárt okoz. Direkt írtam direktet, mert úgy gondolom, hogy megfelelő odafigyeléssel elkerülhető lenne a parkolói afférok nagy része.

Pár napja foglalkoztak egy reggeli rádiós műsorban a témával, erre ballagok ki az autómhoz, amit egy iskola közelében parkoltam le, és látom, hogy alaposan végigszántották az oldalát. Mivel az út szélén álltam, ezt igazán nehéz lehetett kivitelezni.

Tovább
komment
süti beállítások módosítása