Ajtó egy másik világba. Színes, szinkronizált, szélesvásznú álom.

Nem akarom megcáfolni a saját állításom, mely arra terjed ki, hogy egy autó ajtó nélkül befejezetlen műalkotás. Soha nem értettem az ajtó nélküli terepjárókat, a Trabantot zsinórral meg pláne nem tudom hova tenni az értelmezési skálán. Szeretek motorozni - bár per pillanat keresem a vasat - de az ottani nyitott szabadság érzést kihagynám az autóban. Az sem elhanyagolható szempont, hogy némelyik autót olyan gyalázatos merevséggel tervezték meg, vagy az idő puhította meg mint némelyik férfiembert, hogy a nyílászáró aktív szerepet játszik a karosszéria merevségében. Nos, a Tatra 57k esetében a merevítési szempont nem lényeges, sőt egyszerűen elhanyagolható. Körülbelül annyi szerepe van az ajtóknak, mint az esernyő vásznának. Nem valami nagy technikai produktum, egyszerű is lenne előállítani, ha éppen egy nagy gyár présüzemén próbálkoznék vele, de így kissé anyázósra sikerült az elmúlt pár nap. Sűrűn próbálkoztam, mint tacskó a bernáthegyinél, de nem sikerült felérni a dologhoz.

Ha dilettáns szemmel nézem a dolgot, nem néz ki nehéznek a lemezformálás. Van a panelen két vízszintes merevítőpálca benyomás, meg egy tálcaszerű bemélyedés a kilincseknél, mint ahogy ezen a régi képen is látszik. Na, itt legyintenek a hozzá nemértők, és valóban, nem is lenne itt probléma különösképpen. A szerszámgyártást ismerem, a lemez alakul ha préselik, csak az az apró bökkenő, hogy a "tálca" mélysége 8 milliméter, míg a "pálcák" egy fél centit emelkednek ki. Mi itt a probléma? Csak az, hogy a lemeznek csak az említett helyeken szabad formát váltani, vagyis nyúlni. Ennek a megvalósításához viszont kell egy pár dolog, ami egy kóbor műhelyben nem adatik meg. Tehát az ajtólapot teljes felületén hatalmas erővel kell megfogni, hogy csak ott alakuljon, ahol akarjuk, mert ha elszabadul a lemez, vagyis préselés közben behúzza a nyomófej az anyagot, nem pedig nyújtja, akkor egy gyűrődésekkel cifrázott selejtet kapunk. Ezt a selejtet vérmérséklet, és hozzáállás szerint fel lehet használni, birkaborotválásra, cigarettahamu tartásra, vagy éppenséggel melegen szarrá verve, egy halom gittel eladni ajtónak. Ez utóbbit nem szeretném, bár a birkát is inkább bíznám másra.  Mocskos egy állat, ráadásul egyik végén béget, a másikon meg bogyók potyognak belőle.

Na, de vissza a lemezlovassághoz! Szóval a szerszám: Hatalmas vastag lemezek, hasra ütve szerintem a 40 milliméter vastagság elkel. Bemarni az alsó, és felső formát, aztán feltenni egy masszív présre, ami összeszorítja vagy 40 tonnával. Elkészíteni hozzá a nyomórészeket, aztán betaposni amit kell, azt is vagy 20 tonnával. Nos, már csak a 40-es lemez hiányzik ajtóméretben, meg a prés. A többi az megvan... mármint a nyomás. Mondta a kolléga, hogy nyomatni kellene, mert addig nem fizet a megrendelő, míg el nem érünk egy készültségi fokot. Még szerencse, hogy nem a Horn-fokot, mert ott néha cudar idő van, bár mostanában itt is alacsonyan szállt a tető.  Azért ha jól belegondolok, az elmúlt napok sem arról voltak híresek, hogy hasítottam a munka tengerén. Ez az ajtó lemez valahogy nem akart kialakulni, pedig minden energiámmal azon voltam, hogy kiváltsam a hiányzó feltételeket. Vegyük például a szerszámanyagot! Na, persze nem boltban, az úgy túl könnyű lenne, odáig meg nem alacsonyodok le, ha nem vagyok térdig szarban, nem is érzem jól magam. Tehát az anyagok: bontott vaskerítés, lépcsőházi korlát, edzőgép-váz, fagylaltos tricikli, tolókocsi, fürdőkád, bádogfazék, nyúlketrec rézmozsár, vagy mit tudom én, mindent beépítettem amit találtam. A lényeg az, hogy minden sikerült, csak gyűrődésmentes forma nem. Kézi hidraulikákkal nyomtam 25 tonnával, de a 20-as lemezasztal, amire felhegesztettem a rendszert, előbb elhajolt, mintsem sikert értem volna el. A családi hagyományokhoz hűen (dédapám a lovasságnál szolgált) egy huszárvágással elrendeztem a probléma egyik részét, a kilincstálcát.

Külön préseltem ki, majd ponthegesztővel rögzítettem, és végül lágyforrasztással zártam le körbe az élet, kívül, belül. Szerencsére az eredeti lemezkialakítás is olyan, mintha rá lenne téve egy lemez, így a perem gyári kivitelnek néz ki.

Ez után már csak a merevítő "pálcák kellettek, amik több variáció után, "idegből beverem" verzióban készültek el. Ez sem volt olyan egyszerű, mint ahogy hangzik, ezért nem is mentenének fel hirtelen felindulási indoklással. Persze olyan hullámos lett a lemez, mint a magyar aszfaltút. Még szerencse, hogy erőszakon végeztem az egyetemleges autóalakítási oskolában', így alkalmaztam is az ott tanultakat.

A kép nem azért ilyen homályos, mert megvakultatok volna a gyönyörtől máskülönben. Nem töltöttem fel az akksikat a fényképelőben, így utolsó leheletével, vaku nélkül készült a fotográfia, és így, állvány nélkül nem a legprofesszionálisabb. Ezzel a szép hosszú szóval búcsúzom mára.