Éppen egy földönkívüli mutáns vírus-baktérium támadás végső stádiumában vagyok. Két napi éber kóma után végre öntudatomra ébredtem, és az utolsó verejtékezős rémálmomon gondolkodom.

Kedvenc álombéli városomban játszódott a történet, mely hasonlít szülővárosomra, de mégsem az, szóval tipikus álomváros, de ez nem lényeges. Ami viszont érdekesebb, hogy én - mint megrögzött autóhasználó - letettem a járművemet, és vonatra szálltam volna. Aki hozzám hasonlóan a fél életét vasúton töltötte utazással, az már értheti, mitől volt rém ez az álom.

Természetesen a telefonomon nem működött a mobilnet, így célszerűen felkerestem a pályaudvart, hogy szemügyileg állapítsam meg a menetrendet. Éppen időben érkeztem hatalmas málháimmal ahhoz, hogy könnyes búcsút intsek az utolsó vonatnak, ami pontosan akkor robogott ki az állomásról. Mint megtudtam a várótermet éjszakára bezárják, de egy meggyőző erejű összeg segítségével kiharcoltam magamnak egy padnyi szállást éjszakára.

Hajnalban a takarító ébresztett, majd utána becsörtetett egy népesebb kisebbségi csoport, akik szerencsére hamarosan elhúztak a másik irányba, de előbb közlekedő szerelvénnyel. Én türelmesen vártam már több órája arra, hogy az autóval 45 perces utat végre letudjam, amikor végre mozgolódást láttam a jegypénztárban. Már itt volt az ideje, mert a hangosbemondó jelezte a vonatom érkezését, én meg nem rendelkeztem rá utazásra jogosító valamivel.

- Kérek egy jegyet Timbuktufalvára! - szólítottam meg a kellően undorító, antipatikus vasutast.

- Az nincs. - válaszolt tömören.

- Az mit jelent, hogy nincs? - érdeklődtem bambán.

- Azt, hogy nincs.

- Akkor mehetek jegy nélkül?

- Jegy nélkül nem utazhat. - jött a válasz a még mindig ellenszenves pasastól.

Tehetetlenül néztem a mellettem álló gyerekkori barátomra, kinek megjelenésén nem csodálkoztam, hiszen ez csak egy állom.

- Akkor  most mi lesz? - kérdezte a barátom.

- Gyere! - fogtam meg a csomagjaim. - Elviszlek autóval, itt állok az utca végén. - mondtam, és elindultunk kifelé, a rémálom váróteremből.

Ezért mondom, álmomban se jöjjön még egyszer elő az sok várakozás, fagyoskodás, amit valaha végigéltem.

25 kilométer megtételéhez kellett 2 busz, vagy kétszer 2 kilométer gyaloglás, vonatvárótermek, váróvonatok, késővonatok, vonatpótlók. Reggeli 4:30-as indulás, 6:15-ös érkezés, ha nem volt késés.

Éljen az autó, tömegközlekedni meg közlekedjen a "Pesti"!