Bújjék mindenki ahova akar, nekem még mennem kell dolgozni, de így sem búcsúztathatom el a Tatra harci szekerét, mert nem sikerült végeznem vele idén, de majdnem.

Még mindig  a varrógépet hajtom, bár azért vasalok is. Ugyanis ilyen oldalbetét ablakokat gyártok, azokban meg vas keret van. (Tudom acél, de én már csak ilyen gyepes paraszt vagyok, oszt aszondom, hogy vas)

Tehát ilyesmi lesz mind a négy.

Ebből a képből kitalálható, hogy kész a tető. Sajnos még meg sem szokhattam, már tönkre is tette valaki. A gyanú szerint az éjszaka leple alatt betörtek (álkulccsal, mert behatolásnak nyoma nem volt, itt meg senki nem vállalta a tettet) de nem vittek el semmit, csak a tetőt csukták le. Hihetetlen milyen aljas népek laknak errefelé. Mindenesetre hasadt a ponyva, mert ezeken az autókon nem úgy van, hogy csak nyitunk, meg csukunk mindent össze, meg vissza. Rendje van a dógoknak kérem!

Annak idején nagyapámat kinevettük, mert nem merte addig kinyitni az autó hátsó ajtaját, míg az elsőt be nem csuktuk. - A hintónkon összeakadtak az ajtók, ha egyszerre nyitottuk. - jelentette ki, mi meg csak somolyogtunk, hogy hát érdekes mester csinyáhatta aztat. Na, erre meg itt van ez a járgány, és akárhogyan is kutattam utána, csak így lehetett a tető, és ezt bizonyítja a "hálón" fellelhető összes fénykép is, amiken mind ki van fűzve az első szíj, ha legyűrik a szövetet.

Ugyanis így szakad, ha nem.

És bizony ha kinyitjuk a hátsó ajtót, akkor nem száll ki az első ember.

Persze ennek az az oka, hogy az ütköző nem jó helyre került a zsanéron. Valaki elnézte a dolgot valamikor, én meg elsiklottam felette fényezés előtt. Persze könnyen megoldható a probléma, csak bosszantó, hogy nem esett le előbb a tantusz, amiről a mai fiatalok már azt hiszik, hogy olyan virág mint a lótusz, mert az meg nem autó.

Amúgy ilyen hívogató lett a hátsó pad. Nem szolgál nyugati kényelemmel, de sokan a fél karjukat oda adták volna, hogy ilyenen utazhassanak, sőt, a lábukat is adták.

Na, de vissza a békebeli sérüléshez: Az a lényeg, hogy a hátsó lebernyeg feszítéséhez nem tettek be segédeszközt,  mint sok  másik szerkezetnél, hanem csak egyszerűen megfeszítették a rongyot. Egyik vége felszögelve fent a léchez, a másik vége meg lefűzve.

Tehát ez az első, amit oldani kell a tető lenyitásakor, mert ha nem, akkor reped ami hasad.

Aztán azt ott elől...

Vagyis ezt a szíjat, majd a szárnyas csavart, ami az egész orrát rögzíti a tetőnek.

Ekkor már szépen hátra lehet dönteni az egész bizbaszt. Jól látható, mennyire elemelkedik a hátul kifűzött csat, hiszen jóval előbb van, mint a tető forgáspontja.

Egy óvatlan pillanatban megtörjük a középső keret vonalát.

Így már teljesen lecsukható a rendszer, csak arra kell vigyázni, hogy a rögzítő ne szakítsa szét az anyagot. Ugyanis van egy lakatolható csatoló rendszer. Gondolom lopták annak idején sátornak a holmit.

Bizonyos befolyásos döntéshozók szerint nem volt a ponyva csak elől, meg hátul szögelve, középen lógott, mint tehénen a gatya. Nos, ha ez tényleg így volt (márpedig nem találtam cáfolatát) akkor nem értem,  mit csavargatták, gyűrögették, meg szíjazgatták a lehajtott ponyvát sokan, hiszen...

Kihúzom,

felhajtom, behajtom,

lehajtom,

oszt szevasz.

Tehát ezzel zárom az éves beszámolót.

Bort, búzát, békességet, jó kedélyű feleséget!