Megpróbálok jelenteni, de nehéz lesz, mert látássérült lettem.
Az elmúlt 30 valahány évben - amióta köszörűvel szikrát hányok - mindösszesen háromszor voltam súlyosabb szemészeti állapotban, de abból kettőt az utóbbi két évben gyűjtöttem be. Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy.. mit tudom én. Viszont az a szomorú az egészben, hogy védőszemüveg használatával estek meg a dolgok. Régen csak olyan szemüvegeink voltak, amik egy szép vastagkeretes SZTK-ásra hasonlítottak. Ezeket viszonylag könnyen megkerülte a szikra, ha egy zárt térben nyűttük a vasat. Ugyanis kissé hátulról-oldalról behatolva, a szemüveg belső feléről gyönyörűen a szembe pattant a mini meteor. Nos, amióta vannak ezek a szuper zárt védő eszközök... hát azóta is bepattan a szikra. Ugyanis van rajtuk szellőző, ami a párásodás ellen kevésbé hatékony, de a szemét betalál. Biztosan van olyan is, ami valami szikrafogó szövettel van ellátva, de olyat nem szoktak adni a munkáltatók. Heti rendszerességgel belemegy valami a szemembe, de csak ritkán okoz maradandó elváltozást.
"Nagy kalandom az SZTK fedőnevű intézményben" című könyvem hamarosan kapható lesz, de aki nem bírja kivárni, az a poszt végén olvashat ízelítőt belőle, azonban előtte képes beszámoló következik a Traktorról!
Első kép:
Az a baj, hogy.... "a nők vagy csúnyák"... Szóval van egy olyan jól megérthető nézet a veteránosoknál, hogy ami utángyártott, az nem eredeti, és ezt nem cáfolhatjuk. Ezért minél több az eredeti vas benne, annál inkább veterán. Nem tudom hány százaléktól számít már valami nem eredetinek, hiszen a Kossuth bicskája is Kossuth bicskája volt, bár a nyele elmállott, ezért kicserélték, aztán a pengéje is eltört, így ahelyett is másik került be, tehát már semmi nem volt benne eredeti. Na, de ezért vakaródzik az ember annyit, hogy mit mennyire foltozzon. Néha célszerűbb lenne teljesen újra gyártani mindent, de akkor belép az említett veterános tétel... Aztán meg jön a megrendelő megbízottja, és azt mondja, őt nem érdekli ez az egész, lehetett volna kicserélni mindent. Nos, ekkor már nem tudom, hogy a kommunikáció fonalában hol keveredtünk el, de összeszorítom a fogam, és kalapálom tovább a rogyadozó, de akkor is eredeti lemezt.
Ez az oldalsó lemez is megvolt nekik, de csak akkor derült ki, amikor már elkészítettem.
Hoztak hozzá utángyártott hűtőrácsot. Jól látható, hogy még a kiosztása sem stimmel. Ettől kisebb eltérésekért is vetettek már máglyára lakatost, na, de ez nem az én saram.
Ahogy esett, úgy puffant nekik a hajlítás is, de legalább van.
Beépítve meg már egészen jól néz ki.
Mindjárt lehet élezni az ekét.
Na, és akkor itt a végén a szemészeti kalandom:
Nyitásra mentem az egészségügyi intézménybe. A tömeg hatalmas volt, és tömbként állt a zárt bejárat előtt. Amatőrként beálltam a végére, de ekkor az 52-es busszal öregasszonynak maszkírozott dzsungelharcosok érkeztek, és mint a lézernyalábok közt cikázó akcióhősök, benyomultak az emberek halmazába. Ahol nem bírtak keresztül törni, ott a csíkos szatyorba rejtett kovácsüllővel csináltak utat. Lassan én is közel kerültem az adminisztrációs pulthoz. Nem kellett csak egy pár perc ahhoz, hogy hangosan kezdje el valaki emlegetni az Isten szerszámját. "Nem mondja, hogy két perce nyitottak, és nincs már sorszám!" De mondta...
Aztán hamarosan még egy ordítozó csörtetett ki a sor elejéről majd jött a kultúrember, aki a lányát kísérte el: - Mi a baj kislányom? Nincs már mára hely? Semmi gond, akkor adjon holnapra! Hogy nem lehet csak az aznap megjelenteknek? Tudja mit? Akkor tényleg az Isten...
Szerencsére a szemészetre tíz embertől több is mehetett naponta, bár nem tudom miért van lent az az okos gép, ha utána fent meg sorszámot kell húzni. Azaz csak kellett volna, de az nem volt kitéve. Majd egy fél óra múlva, ha kezd a rendelés. Addigra már mindenki felmászott a harmadikra, így sokkal élvezetesebb a féllábbú ketrecharcossal, vagy a fehér bottal hadonászó ravatalozó szökevénnyel megküzdeni a helyért.
Jött az acictens' és kidobott egy adag fecnit, amin találomra szerepelt egy pár számjegy. Viszonylag jól jöttem ki a csatából. A hatost sikerült megszereznem, bár harmadiknak érkeztem. Nem baj, gondoltam, még így is hamar végzek. Ja, a doki nem jött csak bő egy óra múlva, mert a kórházban vizitelt.
A mellettem ülő nő tiszta extázisban volt, hogy kinél van az egyes sorszám, mert ő a kettest marta fel, de nem lelte a tulajt. Hamarosan megjelent egy fiatalember, akit addig nem láttunk, és nála volt az ominózus első hely. Hogy miképpen szerezte nem tudni, vannak még csodák... vagy egy jó ismerős bent a rendelőben.
Ja, hogy a szememmel mi van? Nos, azért mentem el a rendelésre, mert a szokott három nap pislogás után nem javult a helyzet, hanem romlott. Lassan ráhúzódott egy szürke fólia a látóteremre, és egyre jobban sötétedett. Két mocsok volt beégve a pupillám mellé (alig bírta kipajszerolni a doki, aztán még polírozni is kellett) de nem ez a fő oka a látásromlásnak, hanem a fertőzés. Nem is értem, hogyan történhetett, hiszen én soha nem törölgetem a szemem a szutykos kezemmel. Fogok egy gyönyörű tiszta papír zsepit... a szutykos zsebemből, a szutykos kezemmel...
Ültem az autóban, vártam, hogy levehessem a kötést, és haza bírjak jönni. Levettem egy óra múlva, de akkor sem láttam jobban. Csörgött a telefonom, az asszony hívott, és érdeklődött, miképpen fogok hazajönni. Megnyugtattam, hogy jártam arra már eleget, emlékszem merre megy az út.
Ja, és a végére egy találós kérdés:
A "South Carolina" Karmannban leltem a fenti eszközt. A kérdés: Mitől amerikai ez a fésű?
Az egyszerű kínaitól nem csak a Made in U.S.A. felirat különbözteti meg a jobb oldalon. hanem a bal oldalán látható, sajnos már elmállott, golyóstollakon megszokott zsebre rögzítő rugóacél fülecske is. Rock and roll! Jeee!