Autóépítés

Reviczki Róbert alias Car Mandiner

Színezd újra!

2016. június 21. 18:52 - Car Mandiner

Gondolom mindenki volt már úgy - de ha nem, akkor majd lesz - hogy színt kellett kevertetni valamelyik gépjárművéhez. Amennyiben nagyon veterán az eszköz, akkor két lehetőség szokott fennállni: Uno: (Ahogy a német mondja') odamegyünk a keverőműhelybe, aztán megkukucskálják a colort, vagy azt mondjuk, hogy ez hasonló mint a szomszéd autója, annak megvan a színkódja, csak kikevertetjük és kész. Na, itt buktam meg.

images.jpgUgye van kérem ez az adattábla a Fordoknál. Rajta a színkód. Ebben az esetben a 61.

A számkód első fele jelöli valójában a színt, a második szám a gyártás kezdetét. Tehát nekünk igazából csak a 6 kell.

szin.PNGMint látható, ez pont megfelel a táblázat szerint egy 2001-es Escort-nak, de lehet akár Puma is. A szín fantázia neve Moondust Silver. Ennek a Ford gyári kódja, vagyis XSC: 2431. Na, most itt azt nem értem, hogy akkor egy Focusnak miért 0 a jele, ha ugyanazon 2431 kód alatt szerepel, de hátha majd valaki elmagyarázza.

Mindenesetre egy földi halandó csak a szervizfüzetbe karcolt Moondust Siver beírással, és az adattáblán olvasható 61-el találkozik. Gondolhatnánk semmi gond, megvan minden, nyúlunk a telefonért, hogy hívjuk a mestereket a festékért. Mondjuk: - 2001-es Escort, Moondust Silver és 61. Jön a válasz:

- Uram, mi nem tudunk ilyen 61-ből színt kavarni, mert az csak a forgalmiban van.

- Nem, én az adattáblát nézem.

- Nem, az a forgalmiban van.

Na, ilyenkor gondolkodik el az ember, hogy jó helyen van-e, de mivel a környéken nincs másik keverde, így tovább próbálkozunk:

- Akkor van még nekem egy kódom, a 2431.

- Hát ezt meg honnét vette? Ha nem tudja a valódi kódot, nem tudunk segíteni.

 

Most kérdem én: - Még milyen kódot kellene tudni nekem? Annak a festékgyárnak a megfelelőségi kódját, amivel partnerségben vannak a boltosok, vagy adjam meg a bankkártyám pin kódját?

Ugyanakkor, ha ezeket a számokat beütöm a Guglerbe', akkor tucatnyi találatot ad ki külföldi festékáruházi, eladó spray termékekre, amiknek adatlapján ott van a mi autónk is, vagy éppen olyan táblázatot dob ki, mely azt mutatja, hogy egy festékcég saját kódja szerint, melyik festék keveréke felel meg a Ford kódnak.  

Húsz évvel ezelőtt még hetente festettem egy-egy autót. Amikor kezdtem a szakmát, akkor még csak Neolux festék volt az általánosan kapható. Nem volt a környéken festékkavaró, csak nekem volt tele a polc dobozokkal, és szemre kevertem a színeket. Tudtam, hogy más lesz a színe a javításnak, ha valaki ecseteli, vagy ha fújja. Kevertem metált, csillámot, amikor még ritkaság számba mentek, most meg az ilyen kódhuszárok röhögnek rajtam, hogy mi a kód? Ha a tökömbe szúrom a bicskát, sem tudom, hogy mi az ő kódjuk. Szerintem egy nagy 0, de ez a személyes, elfogult véleményem. 

Akkor már vagy tíz éve nem festettem autókat - sőt anyagbeszerzéssel sem foglalkoztam, annak ellenére, hogy néha elemeket festegettem, gittelgettem - amikor bementem egy boltba gittért. 

- Milyen gitt kell? - kérdi a boltos.

Régen csak két gyártó által előállított  gitt volt - de lehet, hogy egy gyártotta, csak egyiket más cég neve alatt - aztán később csak egyet lehetett kapni a kettőből. Eltelt jó pár év, itt a kapitalizmus, megnyílt a piac, van már sokféle márka, mit kellene válaszolnom? 

- Szoft gitt kel, vagy hard? - röhögött a paraszt, és a széken ülő sleppje, aki még a tyúkszart ette kiskanállal az udvaron, amikor én már autót fényeztem.

Hát, nevethettek is rajtam, ti tudjátok a kódot - senki más - olvassátok a grammokat a képernyőn, csepegtetitek a digitális mérlegre a szert, aztán meg töltött spray-re színgaranciát nem vállaltok. Szép új világ...

 

komment
Címkék: színkeverés

A bejegyzés trackback címe:

https://kaszni.blog.hu/api/trackback/id/tr508829806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.06.21. 21:15:49

Én vittem a tanksapkaajtót, oszt az alapján kikeverték :) pedig kommersz opel casblanca white

Car Mandiner · http://kaszni.blog.hu/ 2016.06.21. 21:26:10

@enpera: Igen, azt elfelejtettem kifejteni, hogy mennyi időt megspórolnál, ha ez menne ügyesen, telefonos, megrendelés alapján, és csak a készterméket vennéd át. A múltkor hárman álltak előttem a "tankajtóval", hát szégyenszemre vissza kellett jönnöm 20 kilométerről, mert nem volt időm kivárni a sort. A másik, amit ugye írtam is, a "szomszéd autó színe". Nem biztos, hogy a vágyott színű gépjármű tulaja szétszedi a kedvedért a kocsit. :)

Szabi DMC · http://delorean.blog.hu 2016.06.21. 22:33:07

"még a tyúkszart ette kiskanállal az udvaron, amikor én már autót fényeztem"
Mondanám, hogy a költő a látványos képi hasonlat kedvéért kissé eltúlozta a valóságot, de aztán eszembe jutott, amit Anyám mesélt az egyik bilizésemről. Ráadásul kiskanál sem szerepelt a sztoriban :)

Festéktémában szerény tapasztalataim vannak, de az én csillámos-rettenetpiros kocsim sárhányóját hiába festette le tényleg gyönyörűen egy garázsmester (értsd: saját garázsában titokban mesterkedő ember), fél év múlva már elütött az a rész a kocsi többi részétől, merthogy máshogy fakult a szentem, mint a szomszéd karosszériaelem. Úgyhogy akkó` meg má` nem mindegy?

Car Mandiner · http://kaszni.blog.hu/ 2016.06.21. 22:42:33

@Szabi DMC: Ha meg elveri a jégeső, akkor meg pláne mindegy :)
Egyszer hozott egy kuncsaft metálfestéket, lakkot. Mondom neki, hol az edző a lakkhoz? Aszondja, hogy ezt így adták, fújjam le nyugodtan. Há mondom nem szoktunk egykomponenses lakkal ilyen minőségi műhelyben dolgozni, de hát ha az úr úgy akarja... Na, egy fél év múlva beszürkült, bepókhálósodott, majd leporladt a lakk. Még jó, hogy nem kellett rá garanciát vállalni.

Szkotti 2016.07.04. 09:15:36

Fúh, szép téma.
Hogy a forgalmis bejegyzés mennyire felel meg a valódi színnek (értsd kék vagy zöld, vagy szürke, az árnyalat stimmelését ne is merjük idevenni) inkább nem is kommentálnám...

Lakás belső festésen vagyunk túl, azt hagyjuk is, hogy mennyire nem passzol egymáshoz a színkártya, a vödörben lévő diszperzit, és a falra felkent változat... Értem, hogy más a nyomtatás, meg más, amikor kiszárad, de könyörgöm, 2016 van, nem lehet ezt a színkártyák készítésekor figyelembe venni?

Amúgymeg mindegy, a konyha nekem így is sárga, meg úgy is, az autóm javító festését meg abbahagytam, mert fényezés után mindig max. fél évet bírt. Utána jött mindig egy őzike, vagy furgon, vagy árok.
Mióta a fehér autómon ütött-kopott bontott lökhárító van, meg delfinszürke motorháztető, szerencsére ép marad (kopp-kopp-kopp -bal kéz a fán)...

Car Mandiner · http://kaszni.blog.hu/ 2016.07.04. 17:51:38

@Szkotti: bevittem egy darab falat a bótba. Kikeverték a színt, hazamentem, és majdnem fehér volt a zöldesszürke eredetin. Visszamentem, aszondták keverjem még. Hát anyátokat... Vettem pasztát és kikevertem magamnak, persze pénzt vissza nem adtak.
Érdekes, nekem valahogy vonzza az ütött-kopott ütköző a sérülést. Biztos gondolják, ha már úgyis vacak, nem árt ha súrolóra veszik.

FrundsbergW201 2017.04.13. 00:10:53

Nekem kb 8éve egy fehér 4ütemű trabanthoz nem tudták kikeverni a színt. Úgy hogy odavittem az egész autót.Nem tudom lehet-e ennél egyszerűbbet kérni...

Car Mandiner · http://kaszni.blog.hu/ 2017.04.13. 07:47:05

@FrundsbergW201: régebben még foglalkoztam vele, még jó messziről is jöttek javítót kevertetni hozzám, mert a boltban áll a menyecske, kéri a kódot, beönti amit a gép kiír, aztán vagy jó vagy nem.
süti beállítások módosítása