Hétvégi lazításképpen egy kis filozofálgatásra hívom az arra fogékonyokat.

Sokan azt mondják, hogy véletlenek nincsenek, és erre a gondolatra magam is hajlok, mert túl sok jel mutat a „csak úgy” ellen.

Régebben volt egy beszélgetős műsor a televízióban. Rendszeres időközönként jelentkezett, és annyian voltak benne mint a gonoszok, vagy mint a törpék, vagy a gonosz törpék. Na, ebben a műsorban mesélt egy történetet a nemzet Darth Vader-e. Elnézést, ha már nem emlékszem jól, de a lényeg valami ilyesmi volt: Kohn sétál a budapesti Dohány utcában. Odalép hozzá egy idegen, és megkérdi, hogy véletlenül nem tudja-e, merre van a zsinagóga. Erre Kohn: - Véletlenül mi?

Itt kellett nevetni, de én nem derültem, mert a lényegi mondanivalót elemezgettem. Ismerem az ilyen véletleneket, amik egyértelműen egy nagy valószínűség szerint bekövetkező dolog felé hajtanak. Ott volt például az a hideg este, amikor egy sötét vasútállomáson cigarettáztam. Odalépett hozzám egy más kultúrát ápoló diplomatacsoport, és a szóvivőjük megkérdezte, véletlenül tudnék-e adni cigarettát. - Hát – mondom – véletlenül nem... Ekkor a messziről jöttek kést vettek elő, így sürgősen megnyugtattam őket, hogy semmi szükség az eszközre, nem kell semmit cserébe felajánlani a bagóért. - Csak azt mondtam, hogy véletlenül nem, de direktben igen. - nyugtattam meg őket. Úgyhogy nagy barátságban váltunk el, még egy kis pénzt is adtam nekik kajára, meg piára.

Tehát az a lényeg, hogy mind a két esetben a személyek valamiért véletlennek titulálták a számukra remélhetően nagy valószínűség szerint bekövetkező eseményt. Nyilvánvalóan nem véletlenül megyünk oda megkérdezni a kórházban sétáló fehér köpenyeshez, hogy hol van Kovács főorvos. Arra számítunk, hogy ő tudja, mert olyan ruhában van, amilyenben. Pedig lehet, hogy csak a szemközti ABC-ben eladó, és az anyja zárójelentésért szaladt át.

Lehetne még sorolni, hogy mi emberek hányféleképpen próbáljuk úgy irányítani a létrejövő események sorozatát, hogy az valami akaratlagos történés létrejöttéhez vezessen. Egyszerű példa az, hogy ha azt mondom, aki eszeveszetten ugrál, csapdoskodik egy porcelánboltban, az nem véletlenül fog leverni valamit, pedig a direkt szándéka lehet más.

Volt egy, vagy lehet több film is már arról, hogy az életünk nem is igazán véletlenül alakul, és ezt nevezhetjük sorsnak, vagy akárminek.

Miről is vetődtek fel bennem ezek a gondolatok? Természetesen közlekedtem már megint... Miért van az, hogy percekig vezetek egy elhagyott úton, de akkor érek utol egy kerékpárost, amikor szembejön egy másik autó, így meg kell állnom a kikerülés előtt? Vagy miért van az, hogy a szintén elhagyott úton akkor érek a kereszteződéshez, amikor más is jön? Hogyan történhet meg az, hogy azon az úton, ahol reggelente szinte senkivel nem találkozom, pont akkor jön az alárendelt útról egy autó, amikor odaérek? Miért fordul úgy ki, mint aki elém akar kihajtani, és az utolsó pillanatban miért gondolja meg magát, majd fordul az én sávomban szembe velem? És én vajon milyen megérzés által vezérelve vettem már le jó előre a gázról a lábam, és miért nem hajtottam csak ötvennel a megszokott kilencven helyett? Ebből már kiderülhet, hogy ha ez utóbbi nem így történik, most nem verném itt a billentyűket. Ez a sors, vagy csak véletlen?

Eszembe jut az a régi légi felvétel, amin egy kietlen sivatagban (hát milyen legyen?) egy teljesen egyenes úton két autó látható, frontális ütközés után. Milyen sors vezénylet kellett ahhoz, hogy ez megtörténjen? Szóval mindent meglehet magyarázni, csak minek? Akkor is megmarad az emberben a kérdőjel az ilyen, vagy ehhez hasonló dolgok után. Mi lett volna ha? Tudom, a "ha" a világ legbutább szava, és csak a ráérők szeretik használni, mert a már megtörténten nem változtat, de akkor is vannak olyan furcsa véletlenek, amik arra a gondolatsorra sarkalják az embert, ami misztikum ingoványos terepére visz, és ennek semmi értelme, csak ilyen hülye posztok születnek belőle.