Mai szemmel nézve furcsának tűnhet ez az autószerkezet. Nem csak kora folytán, hanem a felhasznált anyagok tekintetében is. Ebben nincs kevlár, maximum is csak lekvár, de azért ebben is van szépség.
Azért valljuk be, ilyet nem minden nap látunk!
Egyértelmű, hogy valaki fát akar átcsempészni a határon, ezért rejtette el ilyen módon. Nos, ez vicc, de azért durva lenne, ha mondjuk egy külföldi kiállításra szállítás közben meglőnék röggönnyel' és felkiáltanának, hogy valamit rejtegetünk az üregekben.
Az viszont koránt sem volt volt humoros, hogy egy darabból kellett kihajtogatni a szerkezetet.
Szépen kirajzoltam.
Majd összegöngyöltem. Jobbára kézzel, mert a "géppel" csak indításokat bírtam hajtani. Nem volt erőm (fogalmazzunk tömören így, bár ez legkevésbé sem fedi a valóságot) szerszámot készíteni két nyomorult ajtóoszlophoz, mert az lett belőle.
Ilyen ni!
És stereo!
Szóval csupa móka, dal, és kacagás.
Na, akkor mutatok valami durvát!
A fát nem én ültettem, de amúgy mindent én gyártottam az első részen, bár a hátulsó keretnél is csak annyi segítségem volt, hogy valaki méretre gyalulta a léceket. Most mondhatnák egyes rossz akaratúak, hogy "Ha, ha! Persze, a csavart is te tojtad?" Nem, azt a nyuszi.
Amúgy meg lehet nevetni, de még azt is meg kellett izélni, ugyanis nem lehet autentikus facsavart kapni, így a modern cuccnak le kell hegeszteni a hornyait, és egy sima hornyot kapott, így egy füst alatt válik régiessé, hiszen még be is kékül a fej a megmunkálás hőjétől.
Viszont meg kell emlékeznem az "öt éve száradt" fa anyagról, ami méretre megmunkálva másnap reggelre centimétereket hajlott, csavarodott. Úgy látszik a kőris fának nem elég az, ha egy tető alatt leledzik. Valószínűleg jobban jártam volna, ha egy kicsit megszárítom a vákuumos szárítóban (ami nincs) de talán a kályha melletti egy-két nap is sokat segített volna neki. Na, mindegy. Nem vagyok asztalos... Bár konkrétan azt sem tudom mi vagyok.
