Pár napja közlekedési baleset vétlen elszenvedője volt egy ismerősöm. Mivel ebben nekem is van már gyakorlatom, biztosítottam részvétemről, és megemlítettem hivatkozásképpen a két balesetet, amit átéltem. Persze aztán rájöttem, hogy kissé felületes a memóriám, hiszen nem kettő volt az, de valahogy ennyi volt az emlékezetesebb, hiszen ezekben az esetekben szálltam ki ronggyá gyűrt autókból.
Mumusként mindig a frontális baleseteket említik, ami végzetesség tekintetében tényleg a legriasztóbb, de szerencsére nem mindig teljes átfedéses az ütközés a járművek közt, így csökkenhet az utasokra ható negatív hatás. Persze itt kell megemlíteni, hogy néha banálisan kis mértékben sérült autókban haláloznak el emberek. Ennek a fő oka az a golyó, mely a nyakunkon található, és azt a szerkezetet amire ezt a tehetetlen tömeget az alkotója biggyesztette, nem arra tervezték, hogy hirtelen irányváltásokat, gyorsulásokat kompenzálni tudjon.
Kalandos utazásaim során valahogy a két autós frontális találkozások elkerültek, de ez nem azt jelenti, hogy ha üzemelt volna az autómban egy kamera, nem tölthetnék én is fel olyan "szerencsés megmenekülős" videókat a megosztóra. Kanyarban szembejövő autók bőven előfordultak, melyek mellett hol kisebb, hol nagyobb távolságra sikerült elhaladnom. Landoltam már szántóföldön egy ilyen IFA vezetője miatt, aki szerintem észre sem vette, hogy mit alkotott. Szóval nagy mumus a "frontális", de van rosszabb attól, amikor két személygépkocsi találkozik, és itt nem kifejezetten a kamionos ütközésekre gondolok. Ütközési energiák számításánál nem egyszerű a képlet. Nem elég a két jármű feltételezett sebességét alapul venni, hiszen vannak befolyásoló tényezők, mint például a már említett átfedési nagyság. Szerencsésebb esetben a két karosszéria gyűrődő zónái megfelelő lassulást idéznek elő biológiai szempontból, sőt, az ütközés irányát is kedvezően téríthetik el. Nos, az ilyen kedvező hatások mind nem érvényesülnek egy beton építmény célbavételénél. Amilyen szerencsés vagyok, én két alkalommal voltam utasa ilyen kamikáze járgányoknak. Egyszer hátul ültem, egyszer elől, így nyugodtan kijelenthetem, egyik sem jobb a másiknál.
Amikor elől ültem, egy nagyon rutinos vezető mutatta meg mit is tud az autó, amiben ültünk. Füstölő kerekes indulás után eszeveszett iramodás vette kezdetét, és egy Abarth motoros szerkezet nagyon tud menni még egyesben is. A kettest már nem próbáltuk ki, mert az első kanyarban nekihaladtunk egy betonfalnak. A motor bejött az utastérbe, az első futómű pedig valahogy az első ülések alá került. Senki ne gondolja azt, hogy a biztonsági öv az mindenható. Akkorát vágott a mellkasomon, hogy egy elefántrúgás simogatásnak tűnhet mellette. Próbáltam én levegőt venni, de hát ami nem megy, azt ne erőltessük, függöny le... aztán most mégis itt vagyok. Emlékeztetőnek itt van a forradási csomó a szegycsontomon. Érdekes, mindenki azzal jött akkor, hogy "talán kellett volna övet használni". Nem akarták elhinni, hogy az öv ütött meg, és nem a műszerfal. Persze ha látták volna az autót, akkor nem kételkedtek volna. Azt a tényt viszont ki kell emelni, hogy az öv előéletéről nem tudok semmit. Simán lehetett egy balesetes eszköz, amit nem cseréltek, és mint tudjuk, az övek egyszer használatosak voltak már a régi, feszítő nélküli szerkezetekben is, hiszen a laza szövésű szövetszálak lassú nyúlása csökkenti az erőhatásokat, így egy már megnyúlt anyag már nem tud fékezni, csak üt, mint állat.
Másodszorra nem kellett övvel bajlódnom, mert hátul akkoriban még nem volt. Lassan haladtunk, de a jeges úton elénk ugrott egy árok, betonhíddal ellátva. Én rettenetes tempóban akartam távozni a tetőn, pedig semmi sürgős dolgom nem akadt arrafelé. A távozásban akadályozott egy anyósülés, ami felettébb érthetetlennek tűnhet annak a ténynek a fényében, hogy a vezető mögött ültem. Na, gondoltam (a fenét, semmi másodperc alatt zajlott minden) eltöröm az ülést, és így is tettem. A következő lépésben nyomtam egy jelentősebb púpot a tető lemezébe fejjel. Nem sikerült átszakítanom, de azóta három centivel alacsonyabb vagyok. Ezek után egy remek szirénás mentős utazás kezdődött az eszméletlen kollégával, aki mellettem ült. Ő a B oszlopot szemelte ki magának, és szintén fejjel akarta leigázni.
Mivel nálam úgy látszik párosan szép az élet, a ráfutásos balesetek is párban vannak.
Mit szólnátok egy tarkósimogató munkagép tolólaphoz az utastérbe, amikor a zöldre vártok a lámpásnál? Na, én is ezt mondtam.
A másik eset már nem nevezhető simogatásnak. Ketten ültünk elől, éppen a továbbhaladási lehetőségre vártunk a sávunkban, amikor egy busz telibe trafált minket hátulról. Gondolom nem működött rajta a "turbo boost" gomb, és nem bírt átugratni. Más értelmes magyarázat nem létezik, bár az úr háromszor is újat talált ki, de ez most nem ide tartozik. Szóval, a busz a hátsó ülést is előbbre tette, mi meg ülésestől kiszakadtunk a padlóból, és talán ez volt a szerencsénk. Aki már hallott az "ostorcsapásos halálról" annak nem kell, tovább ragozni, de annak elmondom, aki nem tudja, hogy miről van szó, hogy a fejtámla nélküli ülésekben a hirtelen erőhatástól úgy hátrabicsaklik a fej, hogy nem kell többet már csak egy kispárna, és az is csak a koporsóba. Tehát ha a gyárban nem spórolnak a lemezzel az üléssínek alatt, nem csökkentette volna a hátrabillenő ülés a csapást. Így viszont csak három hétig jártunk úgy, mint akinek nincs nyaka. Elég érdekes volt úgy felkelni, hogy az ember kézzel emelte fel a fejét, mert a fájdalomtól csillagokat látott. Ráadásként plusz lelki terhet jelentett az a tény is, hogy egy pár évvel előtte egy közeli hozzátartozónkat veszítettük el egy kísértetiesen hasonló balesetben, mindössze két kilométerre onnét.
Egy ilyen iromány végén illendő lenne levonni valami végkövetkeztetést, de az nincs. A közlekedési balesetek jelentős részénél az úgynevezett vétlen fél húzza a rövidebbet. Mint ahogy a leírtakból kitűnik, én sem voltam egy esetnél sem hunyó, mégis mindig kaptam a rosszból. Tudtam-e volna valamit máshogy tenni? Ja, maradtam volna otthon. Egy dolog azonban minden esetben állandó: a hülyeség. Ha nem a miénk, akkor másé. Na, ezt kellene kiszűrni. Figyelmetlenség, vagányság, relatív gyorshajtás. Kukába velük, és kész! Ugye milyen egyszerű? Az, de még mennyire...
