Autóépítés

Reviczki Róbert alias Car Mandiner

Két hét

2015. október 01. 18:53 - Car Mandiner

Bár még kell hozzá két nap, hogy elmondhassam, két hete dolgozom a Fiat-on, azért mégis van mit megosztani.

A garázsban ahol ügyködöm alakulgatnak a dolgok, bár még mindig rám jön a röhöghetnék, ha eszembe jut a három hetes határidő. Mint ismeretes, hoztak egy Fiat barchettát (így kisbetűvel) hogy kissé igazítsam ki. Na, erre adtak három hetet, de amikor megvizsgáltam az alanyt és kijelentettem, hogy szinte teljesen új autót kell gyártani, akkor meg a menedzser jelentette ki, hogy "de arra is három hét van". Az a baj, hogy én tudom, hogy ez vicc, de ők nem, ezért megpróbálom felpörgetni a cselekményeket. Viszont vannak dolgok, amik makacsul hátráltatnak.

Az alap, hogy ebben a nagyszerű garázsban semmi spéci eszköz nincs a plazmavágón, és az awi hegesztőn kívül. Ja, van még egy eszterga, aminek annyira üt a tokmánya, hogy pontos munkára nem alkalmas, de azért jó, hogy van... ha összedől a műhely (van rá esély), megtartja a tetejét. Na, de ezzel tisztában vagyunk, így olyan melók lettek bevállalva, amihez nem kell nagy lemezdomborítási tevékenységet véghezvinni, mert ahhoz végképpen nincs semmi, a kézi, és a saját magam által gépesített kalapácson kívül. Szóval erre a technológiai képesítésre esett most be egy ilyen autó:

img_3_3.jpg

 

Bár eredetileg is nagy kézi erő bevetésével készült a sportgép, de az akkori mesternek volt egy kétségkívül nagy előnye, méghozzá az, hogy akkoriban bőven akadt Topolino, aminek az elemeit beszabva készítette el a saját verzióját. Így a far egy Topolino Spiderből eredeztethető, míg az első sárvédők valamelyik Topolino-é voltak, csak a hátrahozott motor miatti lábhelyhiány miatt kellett az utastér felé eső részét szélesíteni. A motortető 1100-as Fiat-éra hasonlít, az ajtók meg nem tudom... mindenesetre azt át kellett alakítani, mert szűkös volt, csakúgy, mint a far.

img_3_3.jpg

Ugyanis a laprugó lengőrésze belevert a kaszniba, így kapott egy kis dudort, ami itt még nem látható.

008_19.JPGÉs itt a far most. Ha jobban fókuszáltam volna, akkor jobban látható lenne az előbb említett részlet a jobb alsó sarokban. Így viszont megtekinthető a behegesztett csomagtértető, meg a többi "okádás" is. Annyi azért talán kivehető, hogy ez a rész sem jó már még mintának sem. De akkor mit lehet tenni? Kimentem az udvarra, de egy darab Topolino Spidert sem találtam, hogy szétvágjam alapanyagnak, viszont valami kegyetlenül kattogott. Lassan rájöttem, hogy a három hétből ketyeg az idő, így befejeztem a tököm vakargatását, és aktívan tevékenykedőnek álcáztam magam.

Tehát hozzáfogtam az alkotáshoz, de ugye úgy kissé nehéz valamit is csinálni, hogy röptében tervezem meg a terméket, főleg ha az olyan bonyolult, mint egy gépjármű, és főleg, hogy ez amit most csinálok, az tényleg az.

Ja, a gazdája adott kis skicceket, amin például jelezte, hogy szűk az üléstér, de rögtön meg is oldotta a dolgot úgy, hogy az internet bugyrából kibogarászott vékony kardánalagutat felskiccelte. Ezzel csak az a gond, hogy azok az autók, amin ő ezt látta, nem középmotorosok. Sajnos nem csak skiccelt, hanem beépítette... betette a motort úgy, hogy 15 fokban seggre döntötte, mert úgy gondolta, hogy így elmegy a padló alatt a vastagabb rész. Hát ez abszurd végeredményt szült. Nem elemezgetném, hogy miért nem volt jó az elgondolás, de az eredeti konstrukció is esetleges volt, kár lett volna tovább halmozni a hibákat.

(Hogy már megint mennyit írok)

Tehát visszaemeltem a motor-váltó egységet a leeresztett alvázban és megpróbáltam kitalálni ripsz-ropsz. hogy miként lesz állítható az ülés.

001_98.JPGVégül is áthegesztettem az üléssíneket, és kialakítottam egy kardánalagutat. Itt már a nagy pontosságú, küszöbfelvázoló mérőeszköz látható felhelyezett állapotban.

002_75.JPGEz volt az eredeti küszöb, ami nem valami átgondolt, tervezett szilárdságú elem.

Gondoltam, nem égetem magam ilyesmivel.

003_76.JPGEzért lett ilyen.

004_48.JPGAz eredeti padlólemezt a szűk lábtér miatt kellett előrefelé megnyitni, ezért van benne a toldás. Az ülés végül körülbelül tizenöt centit lett állítható. Amúgy kevés barchetta kap állítható ülést, azokba születni kell :) .

005_38.JPGItt már a hátsó dobok is felkerültek, egy pár szál hajam tovább őszült, mire kitaláltam, hogy legyen.

006_28.JPGErre a keretre fogom majd felvarázsolni a borítást. Többek közt azért is készült, hogy egyáltalán lássam, merre domborodjon a lemez, mert ugye nincsen igazi mintám.

007_21.JPGA profilok egyes lemezből vannak, így már mehet rá 0,8-as lemez, vagy ponyva :) .

Eredetileg nem tudhatni, miként volt legyártva. Volt egyszer benne a behegesztett csomagtértető pereme, aztán meg csak a sok két tenyérnyi darablemez egységes felületté hegesztve, így kialakítva a domborulatokat. Hát, majd én meglátom, mit tudok ésszerű idő alatt kikalapálni, de valószínű nekem is vágnom kell a lemezt a folyamat felgyorsításához. Legalább jobban fog hasonlítani az eredetire...

Amúgy sem tudom eldönteni, hogy mennyire másoljam az eredeti technológiát. Annyira nem akarom "very primitive" stílusúra venni, de azért teszek bele egy kis durvaságot. Nekem amúgy is bejön az a fajta barchetta, amin láthatók a vállalható hegesztések, és a millió kalapácsnyom.

Az már megint más kérdés, hogy nagy bátorság, vagy kevés ész kell egy ilyen autó használatához, mert ezekben nulla, sőt mínusz utasvédelem volt fellelhető. Ez a kaszni ha valakire rátekeredik, akkor célszerűbb benne eltemetni, mert kivenni nehezebb. Na, most ez a vége, és nincs poén.

 

 

 

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaszni.blog.hu/api/trackback/id/tr277877164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arthur877 2015.10.01. 19:05:30

Ezért a melóért egy hangyányit sem irigyellek!

Car Mandiner · http://kaszni.blog.hu/ 2015.10.01. 19:15:46

@arthur877: pedig jó lenne, ha nem lenne rossz...

selgir 2015.10.02. 09:19:03

van aki kőből és fából, van aki lemezből szobrászkodik... :)

csak ámulok és bámulok!
süti beállítások módosítása