Sto ewer? Kérdi értetlenül a bosnyák, akin a vizeskancsót keresik. Nos, akinek mondjuk, hogy most milyen autót készítünk, az hasonlóan értetlenül ráncolja a homlokát. Stoewer?

Stoewer Greif Junior 1936.

Ezt az autót volt szerencsém személyesen megtekinteni Bad Homburg-ban, amikor kiállítottunk a Tatra licenc találkozón a Central Garage-ban.

Ebben az Unitas Tátrában is benne volt a kezem, ezt is vittük.

Ezt meg ugye szokás szerint majdnem teljesen én faragtam.

                                                                       Ott lesek.

Éppen hallgatom az egy órás német nyelvű megnyitót (alig beszélni német) és rohadtul szomjas vagyok. Később már nem voltam annyira szomjas, csak éhes, de aztán elegánsan a konyha ajtóba ültem, így a felszolgáló kifelé, és befelé menet is megkínált, míg addig oda sem ért hozzánk az emeletre.

Na, de most nem Tátráról van szó, hanem egy Tatra licencről, melyet a sógorok gyártottak 1938-ban.

Egész jól néz ki.

Egész jól néz be.

Na, ezt csináljátok utánam! Mint a forgószél. Szétdobtam mint szénás szekeret a Wiener Walzer. A kép nyomokban autót tartalmaz, akár hiszitek, akár nem.

Mikor levágtam a héját, (csirke nem vót') kissé megrogyott a faváz. Aszondták' csak azt cseréljem amit nagyon muszáj, csak azt nem mondták mihez legyen muszáj. Lavór legyen-e, vagy vödör? Tudjon állni egy teremben, vagy esetleg suhanjon mint a halál.

Szóval cseréltem amit nagyon kellett.

Majdnem az egész farát.

Lassan jöhetnek vissza a lemezek. Hű! Azok nagyon durvák! Kézzel csinyáták'! A lyukakat vágózták, meg kiütötték árral, amit fúrtak tiszta sorja. Az egész girbe-gurba, még egyszer mondom, durva!