Autóépítés

Reviczki Róbert alias Car Mandiner

Cenzúra!

2014. december 07. 18:22 - Car Mandiner

Közlemény!

Egy ezt megelőző időponttól kezdve - mely nem publikus - bizonyos érdekkörök nyomatékos kérésének (fenyegetés) eleget téve, nem jelenítek meg a blogomon kritikát. Így sem a bedolgozók, sem a magyar nyelvterületen élő egyéb érinthetett emberi lények tevékenységéről nem publikálok véleményt, még ha az építő jellegű is lenne, és pusztán csak a megrendelő, és a teljesítő közti elvárható minimális igény kielégítésének témáját járná körbe, vagy esetleg életet menthetne.

Természetesen a negatív értékelésű írásaim miatt kértek meg erre, de ezek után a pozitív vélemények sem maradhatnak meg, és nem csak a sötét, és világos erők egyensúlya érdekében, hiszen ha valakiről nem szólok felemelően, akkor joggal gondolhatnánk azt, hogy amúgy leszólóan vélekedtem volna. Ezek után megkérnék mindenkit, hogy olyan kérésekkel se keressenek meg, hogy ajánljak valakit bizonyos munkákra úgy, ahogy eddig ezt megtettem, és mint ahogy már ezeket a személyeket is ajánlottam.

Mindez a blogom "hatalmas" olvasottsága miatt kissé nevetségesnek tűnhet, de ezek szerint mégis van akit zavar a véleményem, még ha az soha nem is volt öncélú, túlzott, vagy elferdített.

Ezek után kérdéses, hogy egyáltalán érdemes-e folytatni az írást, mert ha semmi nem lesz majd benne, csak egy pár kép, meg valami kis leírás, akkor érdektelenségbe fulladhat az egész. Én ezért a blogért még eddig semmilyen juttatásban nem részesültem, semmiféle hasznát nem élveztem, pusztán csak emberbaráti szeretetből írtam, bármennyire is nagyképűen hangzik is ez a kijelentés.

Visszatérve a megelőző tartalmakra: Nyilvánvalóan nem tudhatja majd a kívülálló, hogy az átszerkesztés előtt milyen megállapításokat tettem, így az lehetett bármilyen irányultságú, ezért kérném azokat akik esetleg letöltöttek a blogomról valamiféle tartalmat, hogy semmisítsék meg!

Aki meg véletlenül emlékezne arra amit írtam, az ne lepődjön meg, ha egy fekete ruhás, napszemüveges fickó keresi fel, csak nézzen a felvillanó fénybe!

28 komment
Címkék: közlemény

A bejegyzés trackback címe:

https://kaszni.blog.hu/api/trackback/id/tr166965049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pityubácsi 2014.12.07. 18:56:07

miva'?
valakinek kell pofon, menni kórház? :)

1kutya 2014.12.07. 19:28:40

ööö... ezt most nem értem!? kűttek lúfejet a zágyba, vagy miva'???

1kutya 2014.12.07. 19:32:06

viccet félretéve: voltam én is így a blogírással - azzal a különbséggel, hogy ott belülről bomlasztottak (a blogtársak) -, újra is kezdtem, aztán azt is bezártam. azóta megbántam, mint a kutya (sic!), amelyik 6-ot kölykedzett, úgyhogy ne tedd!!!

8jk8 2014.12.08. 00:38:39

Vannak gyökerek, akiknek fáj az igazság. Velük szemben alkalmazandó a következő közmondás, amit ha ők is magukra vennének, akkor soha sehol nem lenne ilyen gond. Tehát a "formula":
"A vélemény olyan, mint a s*gglyuk. Mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a máséra."

Tomato77 2014.12.08. 15:20:02

Bárki is ama bizonyos érdekkör, ez a nyomatékos kérés az igazi (ön)kritika az illető(k)ről.
Kár a blogért, mert a tartalmán kívül a stílus is élvezetes és üdítő volt.

Aranyba mártogatott étnyúl (törölt) 2014.12.08. 15:32:49

Kár, mert legalább volt, ami elvegye a zemberek kedvét a "veteránozástól".

Car Mandiner · http://kaszni.blog.hu/ 2014.12.08. 17:25:38

@8jk8: na, így vannak az én véleményemmel is...
@Tomato77: @Aranyba mártogatott étnyúl: @castroll: még azért ne temessetek!

1kutya 2014.12.08. 19:21:47

@Car Mandiner: ja! éppen mostanság gondolkodom rajta, hogy indítok egy vadászati blogot, de miután leteszteltem a fb-on pár teríték fotójával, sejtem, hogy a nagyonsetétződeknél kiverné a biztosítékot :)))

Car Mandiner · http://kaszni.blog.hu/ 2014.12.08. 19:25:41

@1kutya: cuki cica blogot, vagy puszi nyuszi blogot ajánlanék én is inkább, de a kutyi mutyi bloggal biztosan nem lőnél mellé :)

1kutya 2014.12.08. 20:41:33

@Car Mandiner: áhhh!!! a mutyi megy itt nélkülem is ;)

Car Mandiner · http://kaszni.blog.hu/ 2014.12.08. 20:44:12

@1kutya: igaz is, aztán meg ha megírnád, még a végén fácánnak néznének egy vadászaton :)

Szkotti 2014.12.09. 09:13:40

@1kutya: Asszem a héten volt rádióhír: "Részeg vadászt lőttek le a rendőrök"
Az erdőben gyorsan meg tudsz botlani, abból meg azt gondolhatják hogy ittá, szóval, csak óvatosba' :o)

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2014.12.09. 22:17:19

Ez a blog a tiéd és azt írsz bele, amit akarsz. Senki nem szabhatja meg!

trainmodeller · http://www.trainmodeller.hu 2014.12.09. 22:50:03

Részvétem. 8 vagy 9 éve működget a blogom, és több ember kis tavaszi virágokkal borított lelkébe sikerült már beletaposnom egy-egy írásommal. Az igen gyér látogatottság mellett. Emiatt cenzúráztam akkor én is. Nehogy már megsértődjönenek azok a....a zemberek. Ez van. Attól még van tartalom, csak nem úgy és nem annyi. De nekem nem ért annyit, hogy nekiálljak háborúzni, van jobb dolgom is. Legyen a hit az övék, hogy nyertek. Győzzék cipelni magukkal életük végéig, semmit mást nem kívánhatok. Nem kellene, hogy ez egy ilyen műfaj legyen, mert nem erről kellene szólnia, de ha az ember kijelöl magának egy egyenes utat, akkor előbb vagy utóbb összejön egy ilyen poszt.

Car Mandiner · http://kaszni.blog.hu/ 2014.12.09. 23:08:34

@Csumpi Hálidéj: sajnos van útja, módja annak, hogy keresztbe tegyenek.

Car Mandiner · http://kaszni.blog.hu/ 2014.12.09. 23:24:33

@trainmodeller: nem fognak ők cipelni semmit, csak a hitet a sérthetetlenségükben. Aztán majd legközelebb még arrogánsabban fognak kiállni a véleményük mellett, és a végén oda jutunk, hogy a szobafestő - aki amúgy kitűnő munkát végez - felülbírálja a kérésed, és más színűre festi a szobát, mert az neki jobban tetszik.

audista80 2014.12.17. 20:55:41

Car Mandiner, kitartás! Sok értékes információt és tudást osztottál meg a blogodon, köszönet érte.
Ne hagyd abba a bejegyzéseket. Kevés az olyan blog, ahol bemutatják egy szakma előnyét-hátrányát és a mester fogásokat is. Az, hogy pár bejegyzés nem tetszik polkorrekt egyéneknek és ezért ellehetetlenítenének, őket minősíti.
Ha kifogynál a témából és ráérsz, szívesen olvasnék a bádogos peremezőgéppel készíthető kasznielemekről.

Car Mandiner · http://kaszni.blog.hu/ 2014.12.17. 21:01:39

@audista80: már készül a következő poszt, csak nehezen alakul az alaptéma. Peremezőgéppel rengeteg mindent lehet készíteni, csak fejet kell rajta cserélni, így még akár levestészta is gyártható. :)

audista80 2014.12.17. 21:20:08

@1kutya: Agorinform.hu Vadkár topikban teret neveznének el rólad, pár megyében. A körúti belterjes, Húsvéti nyuszit örökbefogadó és 1 hét után kidobó csőcselékre szavára meg nem kell adni .Finom a nyúl hús :).

audista80 2014.12.17. 21:27:43

@Car Mandiner: A levestészta oké, de 0,75-0,8-as lemezbe mekkora lépcsőt lehet nyomni vele?

Car Mandiner · http://kaszni.blog.hu/ 2014.12.17. 21:41:54

@audista80: kérlekszépen, mi egy tuningolt eszközzel 2milliméteres acél lemezre hajtottunk húszas rádiuszt, (több lépcsőben) tehát minden a szerszám kialakításán múlik. Szerintem csak próbálgatással tudod megállapítani, hogy a tiéd mire képes, (vagy egyáltalán mit szeretnél,) mert én azt nem tudhatom.

golf mk3 2014.12.17. 23:42:58

Képek azért még csak jöhetnek. Akár no comment aláírással. :-D

audista80 2014.12.20. 07:26:56

@Car Mandiner: Akkor igen jól sikerült a tuning, én ilyen vastag lemezhez nem használnám, amit tervezgetek eszközt. Állítható tengelytávú gépben gondolkodom, hogy különböző átmérőjű görgőkkel is lehessen használni,pl szűk U alakú lemezt nagyobb átmérővel,tolóajtó alá és kisebb átmérőjű görgőkkel pl ablak falcot, ahol a naggyal nem tudnék elfordulni a sarkokban. Valamint hosszabb benyúlásút (kb 50cm), hogy trapézlemezt vagy merevítőbordákat is tudjak készíteni platóhoz,tetőhöz. Ezek a tervek.

Car Mandiner · http://kaszni.blog.hu/ 2014.12.20. 15:41:19

@audista80: jól és kivitelezhetőnek hangzik, bár sima trapézlemezt nem ilyennel hajtanék
süti beállítások módosítása