Bár megkésve jelentkezem, de törve nem. Igaz a gerincbántalom térdre kényszerített, majd kifektetett napokra, de mégis örülök, mert legalább nem csináltam be.

Most már viszont újra a vártán állok, vagy inkább ülök, ha lehet, eddig azt sem tudtam. De ez az én bajom, a kedves olvasót inkább az érdekli, mi történt az autókkal.

Először is: Jött egy új járgány! Nem a szalonból, hova gondoltok.

Igaz ez is szinte új. Csak 85 éves. Tatra 30.

Kárpitozott műszerfal, halhús mintázatú üveg... nem tudom mitől, még nem elemeztem ki.

Viszont most még tart a másik projekt. Az akció fedőneve fapad.

Volt egy pár darab ilyen ülésünk.

Állítólag ez még jobban néz ki, mint ami benne volt, mert természetesen ezt már áthúzta egy szakember.

Nos, én nem vagyok ezen a téren szakember, csak első bálos próbálkozó. Igaz, varrtam már ráhúzható huzatot az autómba - kettőt is, huszonöt évvel ezelőtt - de ezt talán mégsem lehet rutinnak nevezni, pláne, hogy komplett ülést még nem is gyártottam. Viszont elérkezett a nagy pillanat! A kitűnő kárpitosmesterünk, kitűnőségének okán túlterheléses állapotba került, azaz elhalmozták munkával.

Így egy óvatlan pillanatban azon kaptam magam, hogy egy pár tekercs anyag közt azon kellett törni a fejem, hogy azok miképpen állhatnak össze ülő alkalmatosságnak. Anyagválasztás terén nem sok vakaródzani valóm akadt. Megmondták, hogy szürke ipari habból (polifoam) készítsem a tömést, majd húzzak rá vatelint, és takarjam be műbőrrel. A fenti képeken látható minőség elérését nem tartottam nehéznek, de persze, hogy jöttek a különböző igények, amik igencsak más kinézetet, vetítettek előre az én székemnek.

Az internet képtalálatai sokféle alakzatot dobtak ki.

A habos-babos, túlcifrázott, steppelt, bordázott, dunyhásra tömött változatokat elvetettük, mert azt nem tartottuk autentikusnak, de a sodronyra vetett matracot sem akartuk lemásolni.

Viszont van egy kedvencem:

Így lett volna a legegyszerűbb, de hát ezek a primitív megrendelők mindig beleköpnek a levesbe. :)

Tehát elkezdtem. Hamarosan kiderült, hogy a süllyedős "fotelt" meg kell emelni a megfelelő üléspozíció miatt. Így kerültek be a rugók.

A lenvászonhoz cérnával húzattam a huzatot. Ez megszokott volt abban az időben, legalábbis azokon az üléseken amit szétbontottam így volt, csak spárgával oldották meg.

Na, ilyen lett a második. Nem vagyok rá büszke, az első kissé még rosszabbul néz ki.

Ő az elsőszülött. Mellette az autóhoz kapott műremek.

A háttámlákkal voltam még bajban. Mint a poszt legelején láthattuk, erősen fércelve volt a huzat. Láttam olyat, aki úgy akarta megúszni a fércelést, hogy vart egy "csövet", amit felülről ráhúzott a vázra, majd visszahajtotta a tetejét.

Így ni.

Hátulra meg csak így elegánsan rávetette a sodronyra a matracot, bár teszem hozzá, ez a megoldás nem egyedi, legalább még egy ilyet találtam.

Hát én összeférceltem, ezért néz ki úgy, mint ami fércelve van.

Megpróbáltam a gépi szegésbe ölteni, de hát a szemem már csak olyan mint a nyúlé, a fülem meg, mint a sasé.

Ennek ellenére úgy gondolom, hogy sikerült lemásolnom annak a háborús szakinak a munkáját, aki két bombázás közt, légnyomást kapva, téglától betört, vérző fejjel próbálta kiszolgálni a fronton harcoló hazafiakat.